Nyálkás zombivá válnak a tengericsillagok

-

Júniusban bukkant fel a titokzatos betegség a Csendes-óceánon, a tudósok csak találgatnak.


Először Washingtonban bukkantak a rejtélyes kór nyomaira, de azóta Alaszkától San Diegóig pusztulnak el a tengericsillagok. Bármi is okozza tömeges pusztulást, elképesztő sebességgel terjed, a kór egy teljesen egészséges egyeddel 24 órán belül végez. A betegség rendkívül ellenálló, nem hasonlít semmihez amivel korábban találkoztunk – mondta Pete Raimondi, tengerbiológus. Nem csak a különböző fajta tengericsillagok vannak veszélyben, de pusztulnak a tengerisünök és tengeriuborkák is az amerikai kontinens nyugati partjainál; néhány területről már teljesen el is tűntek a tengericsillagok. Az első esetet júniusban figyelték meg Washington partjainál, de pár héttel később már Alaszka mellől is jelentettek hasonló eseteket. Az állatok először csak „picit furának” tűnnek, a karjaik ki vannak csavarodva vagy más, nagyon furcsa pózban állnak, később pedig kis sérülések és elszíneződések jelentkeznek a testükön. Néhány órán vagy napon belül aztán a tengericsillagok elkezdenek szétesni, mintha egyszerűen elolvadnának, nyálkás valamivé alakul a testük – nyilatkozta Mike Murray, egy kaliforniai akvárium vezető állatorvosa. Don Noviello búvár, december 21-én találkozott az első beteg állattal, és zombiként írta le a jelenséget. „Láttam egy lábat, ami magában sétált.” Kanadai és amerikai kutatók nemzetközi összefogásban próbálnak meg a végére járni a titokzatos kórnak, ám egyelőre mindenki tanácstalan. Valamiféle bakteriális fertőzésre gyanakodnak, de arra senki nem tud válaszolni, miként bukkant fel a betegség. A legaggasztóbb az egészben, hogy a halálos fertőzés óriási területen terjedt el. A tengericsillagok a tengeri élővilág nagyon fontos szereplői. Természetes ellenségük nincsen, ők viszont csúcsragadozók, mindent megesznek, amit a tenger fenekén találnak. (USA Today)