Nyaljon Zlatannak!

Fotó: AFP Photo / AFP Photo

A Svéd Posta Zlatan Ibrahimovics képeivel akarja fellendíteni a hagyományos levelezést, öt darabból álló bélyegsorozatot szentelnek a PSG sztárjának.


Tavaly novemberi ígéretüket betartva öt bélyegből álló sorozatot adott ki a posta Svédországban. Az „ibrabélyegek” máris hatalmas népszerűségnek örvendenek a gyűjtők és nem mellesleg a 32 éves futballista rajongói körében. „Már közel ötmillió bélyeget adtunk el Zlatan Ibrahimovics ötös sorozatából, ami rengeteg”- nyilatkozta Britt-Inger Hahne a bélyegkiadásért felelős vezető. „Főleg Franciaországból rendelnek, nem ritkán nagy mennyiségben: az egyik francia vevő például 1500 csomagot vásárolt a szettből. Zlatan fantasztikus teljesítményt nyújt a pályán, és most már különleges a bélyegeken is” – tette hozzá Hahne.  



„Hatalmas megtiszteltetés a számomra. Személy szerint nekem is van pár darab, de nem mindegyik tetszett. Talán ez most megváltozik” – fogalmazott Zlatan Ibrahimovics, amikor tavaly bejelentették a sorozat tervét. Nem tudni, hogy a sztár elégedett-e az új bélyegekkel, de a cél az, hogy a rajongók tetszését elnyerje, és az elektronikus helyett inkább hagyományos leveleket használjanak. A sorozat képeiből hármat a tavalyi Anglia elleni 4-2-es barátságos mérkőzésen lőtték, ahol mesterhármassal hálálta meg a hazai szurkolók támogatását.