NVB: Az ATV és a Népszabadság sérti az esélyegyenlőséget

Fotó: MTI/Kollányi Péter / MTI/Kollányi Péter

-

Nem tetszik a Nemzeti Választási Bizottságnak, hogy az ATV és a Népszabadság nem biztosítaná a jelölőszervezetek esélyegyenlőségét azzal: a Jobbik nélkül tartana miniszterelnök-jelölti, illetve szakpolitikusi vitát. Tizennyolc párti vitát szeretnének?


A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerint az ATV és a Népszabadság sértették a választási eljárási törvényben előírt esélyegyenlőség követelményét, illetve a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás követelményére vonatkozó alapelveket azzal, hogy a jobbikos politikusokat nem hívta meg egy politikai vitára – írja az ATV.hu A Vita című írásban a két sajtótermék a Jobbik kizárását deklarálta is, mondván, a pártot nem sorolják a demokratikus erők közé. A testület csütörtökön megállapította: az ATV és a Népszabadság jogsértést követnek el, amikor kizárják egy ilyen vitából a Jobbikot. Az NVB több tagja is bírság kivetését javasolta, ám ezt a többség elvetette, és csak eltiltották a médiumokat a jogsértéstől. A döntés ellen fellebbezett az ATV és a Népszabadság is. Az NVB megállapította azt is, hogy a csatorna az április 1. és 5. közötti, választási témájú műsorfolyamban sem biztosította az esélyegyenlőség elvét, ami megalapozza a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvének sérelmét is. Kérdéses, hogy csak a Jobbik kizárásával volt gond, vagy problémás az is, hogy a médiumok nem hívták meg az összes országos listát állító szervezet egy-egy képviselőjét. Ez függ attól is, hogy elsősorban a meghívás elmaradásával volt a gond, vagy ennek nyílt deklarálásával.