Nincs miből visszafizetnie Lázárnak a kétmillió forintot

Fotó: MTI/MTVA / Kelemen Zoltán Gergely / MTI/MTVA / Kelemen Zoltán Gergely

-

Legalábbis a legutóbbi vagyonnyilatkozata szerint. Pedig a Miniszterelnökséget vezető államtitkár azt mondta, befizeti a 2 millió forintot az államnak, miután kiderült, hogy külföldi útjain néhány nap alatt ekkora szállodai számlát tudott produkálni. A Demokratikus Koalíció eljárást kezdeményez az ügyben.


Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárral szemben a Demokratikus Koalíció annak tisztázására, hogy a fideszes politikus miből akarja visszafizetni kétmillió forintnyi költségtérítését. Hivatalos vagyonnyilatkozata szerint ugyanis nincs ennyi pénze - közölte a DK szóvivője, Gréczy Zsolt. Az Origo ugyanis pert indított az utazások adatainak kiadásáért, és a tárgyaláson kiderült, hogy csaknem kétmillió forintba került a szállás Lázár Jánosnak és egy munkatársának három utazáson, összesen hét nap alatt. Lázár János utóbb közölte, hogy lemond utazási költségtérítéseiről, a három utazáson felhasznált kétmillió forintot pedig a költségvetés "rendelkezésére bocsátja". A DK szerint azonban Lázár János "nem mentesülhet ezzel a gesztussal a hűtlen kezelés gyanúja alól, ha netán magáncélú utazását tüntette fel hivatalos útnak" . Ha viszont minden rendben volt az utazás körül, miért akarja a költségtérítést visszafizetni? - tette fel a kérdést Gréczy Zsolt, követelve, hogy Miniszterelnökség hozza nyilvánosságra a részletes adatokat, hol, mire és miért kellett a költségvetésnek az államtitkár számára kétmillió forintos szállásköltséget fizetnie.