Nincs jogunk megtudni, visszaéltek-e aláírásunkkal

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd / MTI/Koszticsák Szilárd

-

Bár jogvédők arra biztattak, kérdezzünk rá, hány párt ajánlóívén szerepel aláírásunk, ezt megtudni gyakorlatilag esélyünk sincs. Pedig a különböző kispártok épp így élhettek vissza a választási rendszerrel, és tudnak majd listát állítani a választáson.


A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) szerint nem tudhatjuk meg, mely pártok élhettek vissza aláírásunkkal – írja az Index. Ennek kiderítése ugyanis szerintük túl sok erőfeszítéssel járna a választási irodáknak. Eközben viszont épp az merült fel a sajtóban, hogy a különböző kispártok cserélgették egymás között az íveket, gyakorlatilag lemásolták a másik aláírásait. Az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért ezért arra buzdított mindenkit, hogy kérdezzenek rá: mely pártok ajánlóívén szerepel aláírásuk. A NAIH az Indexnek elmondta: „...az adott esetben nagyszámú ajánlás áttanulmányozása aránytalan terhet róna az adatkezelő szervekre, ellehetetlenítené a választási szervek munkáját, végső soron pedig veszélybe sodorná a választások megtartását”. Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke szerint így, hogy az ajánlóívek papíron vannak, azokat túl nagy munka lenne átnézni, ráadásul az aláírás-hamisításra a választók csak addig kérdezhettek volna rá, amíg a jelöltek nyilvántartásba vételét bíróság előtt lehetett megtámadni. Erre mindössze néhány napig volt lehetőség. Azt a NAIH nem fejtette ki az Indexnek, ez a néhány nap hogyan lett volna elég arra a munkára, amire most már a választásig sincs idő. Majtényi László, az Eötvös Károly Intézet vezetője viszont az Indexnek azt mondta, „Péterfalvi érvelése szerint aránytalan teher lenne minden egyes választópolgár kérdése után kikeresni az ajánlóívek között az ő aláírását. De az Alkotmánybíróság már korábban kimondta, hogy nem erőforrás kérdése a szabadságjogok és így az adatvédelmi jogok érvényesülése.”