New York-i főkonzul lehet Kumin Ferenc

Fotó: MTI/Mohai Balázs / MTI/Mohai Balázs

-

Nem a kormányzati kommunikációs stáb tagja, hanem állítólag New York-i főkonzul lehet Kumin Ferenc. Az eddig a nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár újabb fontos pozíciót tölthet be.


A hvg.hu értesülései szerint nem kap más pozíciót a kabinetben, hanem a New York-i főkonzuli tisztséget ajánlották fel Kuminnak. A lap szerint ez inkább parkolópályának tűnik. A Miniszterelnökség mindezzel kapcsolatban annyit közölt, Kuminnak egyelőre élő szerződése van a kormánnyal.


Érdemei elismerése mellett

Kumin Ferenc előzőleg Sólyom László köztársasági elnök tanácsadója volt, majd az elnöki hivatal stratégiai és kommunikációs főosztályát vezette. Két évvel ezelőtt lett az Orbán-kormány nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkára. Tevékenysége emlékezetes marad. Nagy feltűnést keltett, amikor a ZDF német televízió egyik gyerekműsorának esett neki, amiért a csatorna kritizálta az alaptörvényt és a médiatörvényt. Az is szép dobása volt, amikor az elmúlt év végén ötös toplistát állított össze a Magyarországot kritikusan szemlélő külföldi beszámolókból. Egyszer pedig azt fejtegette, hogy a Portik-ügyet nem értette a külföldi sajtó, de Olaszországban szépen lehozták, mert ott „a szervezett bűnözés és az állam gyakran egymásra talál”.