New York-i félmaraton: összeesett az olimpiai bajnok

Fotó: AFP Photo / István Hajdu

A britek szomáliai származású kétszeres olimpiai bajnoka, Mo Farah a New York-i félmaratonon esett össze, és tolószékben kellett elvinni. A harmincéves futó a londoni maratonira való felkészülés részeként állt rajthoz a 21 kilométeres távon.


Farah már a verseny közben is elesett, miután megbotlott saját lábában, aztán teljesítve a távot, közvetlenül a célba érkezés után összerogyott. A brit versenyző bő három percre elvesztette az eszméletét, és később is csak segítséggel tudott felállni. Tolószékbe ültették, így is hagyta el a verseny helyszínét. Edzője szerint számos tényező hátráltatta a versenyzőt: „Mo Kenyában edzett, és az ottani körülményekhez akklimatizálódott – fogalmazott az 1500 méter korábbi világbajnoka, Steve Cram. – Az utazás megterhelte a szervezetét, és nem csak az időeltolódás, hanem a nagyon hideg időjárás is közrejátszhatott rosszullétében” – tette hozzá az 53 éves tréner. Haile Gebrselassie nem érti, hogy Farah miért vált ilyen korán 42 kilométerre, az ő sebességével ugyanis egyelőre még tarolhat a rövidebb távokon is.