Netanjahu az al-Dzsazíra ellen harcol

Fotó: AFP / GALI TIBBON

-

Az izraeli kormányfő szerint a katari tévé szítja a feszültséget Jeruzsálemben.


Azon dolgozik, hogy bezárassa a katari központú al-Dzsazíra jeruzsálemi irodáját – mondta Benjámin Netanjahu. Az izraeli miniszterelnök szerint a tévé szította a jeruzsálemi erőszakos cselekményeket. "Az al-Dzsazíra hálózat folytatja az erőszak szítását a Templomhegy körül" – írta Netanjahu a Facebookon. A katari központú tévéhálózat nem ragált a kormányfő vádjaira. A palesztin tüntetők és az izraeli biztonsági erők összetűzéseiben a múlt hét végén három izraeli és négy palesztin vesztette életét.

"Több ízben is beszéltem az igazságszolgáltatási szervekkel, követelve, hogy zárják be az al-Dzsazíra jeruzsálemi irodáját. Amennyiben ez jogértelmezési okokból nem történik meg, úgy mindent meg fogok tenni, hogy megalkossuk azt a jogszabályt, amely az al-Dzsazíra Izraelből való kiutasításához szükséges" – írta Netanjahu.

Izrael és a muzulmán országok viszonya rendkívül feszültté vált a biztonsági kapuk és térfigyelő kamerák miatt. Ezeket Izrael Jeruzsálem óvárosában, a Mecsetek terére vezető utakon állítottak fel egy rendőrök elleni támadások miatt. A muzulmán vezetők a szent hely status quójának megsértésével vádolják Izraelt.

A zsidók által Templom-hegynek nevezett Mecsetek terén áll az iszlám harmadik legszentebb imahelye, az al-Aksza mecset, de a tér a zsidó vallás számára is kiemelkedően fontos, mert az ókorban itt állt az ő legszentebb helyük, a jeruzsálemi Szentély. Izrael az 1967-es háborúban elfoglalta Kelet-Jeruzsálemet, az al-Aksza mecset környéke azonban a történelmi megállapodások értelmében Jordánia gondnoksága alá került, és a szent hely körüli békét a kényes status quo megőrzésével igyekeznek biztosítani.

Az al-Dzsazírát Egyiptomban már betiltották, még 2014-ben, amikor stábjának három tagját hétévi börtönre ítélték és bezárták a tévé kairói irodáját.

A Katar ellen szankciókat foganatosító arab országok vették be követeléseik közé, hogy Doha zárja be az arab világban népszerű, műholdas sugárzású tévéhálózatot. Szaúd-Arábia, Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek és Egyiptom azzal vádolják a monarchiát, hogy szélsőséges csoportokat finanszíroz, beavatkozik belügyeikbe és jó kapcsolatokat ápol Iránnal, amelyet a terrorizmus egyik fő támogatójának tartanak.