Németh Péter: Van esély a Népszava „fékezett habzású” működésére

Fotó: VS.hu/Zagyi Tibor / VS.hu/Zagyi Tibor

-

„Feladtunk valamit a szakmából, amit nem szabadott volna” – így kommentálta Németh Péter, hogy korábban a baloldalon is voltak, akik arról beszéltek: a „saját oldalt” inkább nem kellene ütni. A 141 éves, nemrég vészharangokat kongató lap jövőjéről, Közgép-hirdetésekről és Puch Lászlóról beszélgettünk a főszerkesztővel.


Többen is felvetették, hogy valójában nem a kormány, hanem az MSZP volt pénztárnoka, Puch László dönti be a Népszavát, mert állítólag tőle remélhettek pénzt. Nem inkább rá kellene haragudniuk?


Ha így volna, rá haragudnék elsősorban. Egyébként haragom általános: nem pusztán Orbán Viktorra és az ő kormányzati módszereire vonatkozik, hanem mindarra, ami ezt az egészet körülveszi. Sem a jobb-, sem a baloldalon nincs senki, aki fellépne egy ilyen helyzet ellen.

Van egy torz rendszer Magyarországon, amelyben egyesek olykor üzleti megfontolásokat említenek, piaci viszonyokról beszélnek – de hát itt nincsenek piaci viszonyok! Mások meg arról beszélnek, hogy minek sírunk, legyünk mi is olyan ügyesek, mint egyesek. És van, aki szerint sokkal jobb újságot kellene csinálni. Ezek külön-külön lehetnek megvitathatóak, maga a rendszer viszont teljesen értelmetlenné teszi, hogy ilyen diverziókban gondolkodjunk a helyzetről. Visszatérve tehát a kérdésre: erre is, arra is haragszom.

Miért nincs a baloldalon, aki megmentené a lapot?

Ez egy nagyon jó kérdés. Többször idéztem már a Helyi Téma tulajdonosát, Vitézy Tamást: még az MSZP-kormányzás idejében mondta, hogy erkölcsi kötelességük támogatni a jobboldal médiáját. A baloldalon nincsenek ilyen erkölcsileg elkötelezett emberek, még azok közt sem, akik vagyonuk jelentős részét a szocialista kormányzatnak köszönhetik.

Tehát: a svájci tulajdonosnak van köze Puch Lászlóhoz? Netán ő maga a „svájci tulajdonos”?

Nem tudom, hogy van-e köze Puch Lászlóhoz. Azt tudom, hogy nekem nincs közöm a svájci tulajdonoshoz.

Az ellenzéki pártok tudnak valamit tenni a Népszava megmentése érdekében? A Liberálisok is felszólaltak egy rendezvényen.

Nem igazán.

Semmit?

Azt nem mondanám, hogy semmit. Én egy ilyen rendezvényt is fontosnak tartok – legalább szó van a problémáról. Ebből pénz persze nem keletkezik, maximum egy-két ötlet. Bitó László mondjuk felajánlotta, hogy tíz Népszavára előfizet. Elmondtuk a sajtótájékoztatónkon: ha tízezerrel több előfizetőnk lenne, nem lenne szükség ilyesfajta harcra. De azt is tudjuk, hogy ma egy printlapnak lehetetlen tízezer új előfizetőt összeszednie. Ilyenkor egy tíz előfizetésről szóló felajánlás is sokat számít.



Közben ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek közpénzek hűtlen kezelése miatt, arra hivatkozva, hogy az állami cégek nem a példányszámok alapján osztják a pénzt a jobb- és baloldali lapok között. De az állami hirdetések eloszlása mindig is aránytalan volt, nem?


Hogy bizonyos aránytalanság mindig is volt, az egészen biztos. Azt viszont tudom, hogy a Magyar Nemzet végeredményben korábban legalább annyi, de inkább több állami hirdetést kapott. Talán a Magyar Hírlap nem kapott, ilyen szempontból ott sérülhetett az egyenlőség elve. Volt egy megállapodás annak idején, nem tudom kik, talán az ellenoldali pártpénztárnokok közt, ahol az elosztásról döntöttek. Így a jobboldal ugyanúgy kapott állami hirdetéseket. De abban biztos vagyok, hogy akkor is volt aránytalanság.

És a média finanszírozásán hogyan lehetne változtatni? Többen felvetették, köztük az egykori Origo-főszerkesztő, Weyer Balázs is, hogy valami módon adófizetői pénz kerülhetne az újságírásba – igaz, ezt az állam közreműködése nélkül kellene megoldani.

Ehhez az kellene, hogy a politikai szereplők megegyezzenek arról, milyen rendszert akarnak kialakítani. Ebben lehet úgy dönteni is, hogy legyen mindenki kitéve a piacnak. Ez persze ugyanúgy vezethet negatívumokhoz: vannak olyan tulajdonosok, akik a politikai befolyás miatt akarják használni az újságot. Vagy lehetne az: jöjjön létre egy alap, amit el lehetne osztani a napi- és hetilapok közt. Ezt egy üdvözlendő dolognak tartanám, egyes skandináv országokra jellemző megoldás ez. Annak sem örülnék egyébként, ha a jövőben fordulna a politikai helyzet, és egyfajta visszavágásként a jobboldalnak nem jutna pénz.

Két éve, amikor Közgép-hirdetések jelentek meg a lapban, az MSZP felháborodott, mire egyik munkatársuk, Andrassew Iván visszautasította a kritikát, mondván: az MSZP frakciója és elnöksége is egyaránt felelős a Népszava nehéz helyzetéért. Ön is így gondolja? Miért dönthetett úgy a Közgép, hogy baloldali lapokban kezd el hirdetni?

Ez utóbbira nem tudok válaszolni. Lehet, hogy az európai uniós pályázatoknak volt egy olyan dedikált része, hogy országos napilapban kellett hirdetniük. De ezt tényleg nem tudom, és nem is akarom firtatni, egy piaci szereplő miért hirdet nálunk. A törvényességét kell nézni a dolognak.

És azzal, amit Andrassew Iván mondott, mélyen egyetértek: olyan nincs, hogy tiltakozom a Közgép hirdetése ellen, de nem biztosítok a másik oldalról forrást. Akkor mi ezt a szerződést felbontottuk a szocialista vezetés felháborodása miatt, aztán eltelt három hónap, és válságba került a Népszava. Vissza kellett mennem a Közgéphez, hogy szeretném újraéleszteni a dolgot. Hál' istennek, erre hajlandóak volt. Nálam egy piaci szereplő hirdet. Ha valami olyat kért volna tőlem a Közgép, ami összeegyeztethetetlen a lap ethoszával, az engem minősített volna, ha belemegyek. Tessék megnézni, változott-e egy centit is ettől a lap irányvonala.

És ha ezek után a Népszavához eljutott volna egy exkluzív információ a Közgépről, azt lehozta volna?

Természetesen igen. Nyilván megadom a lehetőséget, hogy reagáljon rá – de ezt teszem akkor is, ha nem hirdet nálam. A mai újságírásnak sajnos egy etikátlan vonulata, hogy anélkül írnak meg valamit, hogy megadnák a lehetőséget a reakcióra.


Német Péter; Népszava; fõszerkesztõ

A tízezer új előfizetőre vagy a 10-15 milliós befektetőre milyen kilátások vannak most, lassan egy hónappal a bejelentés után, mely szerint csak két hónapjuk van hátra?


Küzdünk. Ma úgy látom, jó esélyek vannak a megmaradásra, ha nem is mozdultak meg tömegek. Ötszáz új előfizetőnk van – mondhatnám némi gúnnyal, hogy már csak 9500-ra van szükségünk. De manapság ötszáz új előfizetőt is nagyon meg kell becsülni. Nyilván nem könnyű egy olyan lapnak előfizetőt gyűjteni, aminek az a híre, hogy a szakadék szélén táncol. Ami a befektetőket illeti: kilincselek, keresem a száz leggazdagabb magyart. Nem mondom, hogy nagyon hatékony vagyok, de legalább beszélgetek velük.

Az egykori MSZP-s politikus, a párttól azóta finoman szólva is eltávolodott Csintalan Sándor nem jelentkezett a Népszaváért is, mint ahogy korábban a Népszabadság megvételén is gondolkodott?

Nem jelentkezett. Egyébként jóban vagyok vele személyesen, de nyilván segíteni nem tud.

Hány százalék esélyt lát ma a Népszava megmaradására?

Körülbelül ötvenet. Vagy legyen hatvan, emeljük tíz százalékkal. Tényleg vannak nagyon biztató tárgyalásaim. Egyébként ha most elküldenék húsz embert, már talpon maradnánk – csak a színvonal megsínylené a dolgot. De a bizonytalanság okán így is két-három hét alatt felmondott tíz ember.

A munkatársaknak csak azt tudjuk mondani: küzdünk a megmaradásért. Persze, felelőtlenség lenne tőlem bárkinek is azt mondani, hogy ne keressen más állást. Azt kértem egyébként a szerkesztőség tagjaitól: higgyenek és bízzanak bennem, vállalom ennek az egyszemélyi felelősségét. De ez egy nagyon nehéz próba.

Önnek egyéb tervei vannak?

Mindig ez a szakma töltötte ki az életemet. Tizenkét és fél éve vagyok főszerkesztője a Népszavának. Gyakorlatilag a rendszerváltás óta majdnem mindig vezető szerepet töltöttem be. Szakmailag ez normális és vállalható pálya. Nem lettem gazdag ember, ha pedig befejezem ezt a munkát, majd folytatom higgadt kisnyugdíjasként. De nem ez a célom.



Ha a Népszava megszűnne, az online sem maradna meg? Közös a két platform jövője?


Az elmúlt tizenkét évben gyakran felvetődött, hogy nincs szükség printre, esetleg hetilapot kellene csinálni a Népszavából. Szerintem a lap egyfajta hungarikum, 141 éves újság nincs még egy Magyarországon. Magamat nem tartom egyébként kellőképp felkészültnek egy online újság készítésére, a fiatalabbak nyilván fogékonyabbak erre. Ha viszont a printet feladjuk, akkor magunkból adunk fel valamit. El lehetne így játszani, hogy megmentettük a Népszavát, de a valóság az lenne: meghalt egy 141 éves újság.

Andrassew Iván két éve arról is beszámolt, hogy éjjel-nappal dolgozik, mégsem tudja fizetni a számlákat, nagyon nehéz körülmények közt kell élnie. Közben a kilencvenes években a Népszavánál dolgozó Szily László a Cinkben most arról írt: magasnak számító összegért, 68 ezer forintért helyezkedett el akkor a lapnál.

Nem tudom, ma mennyit kapnak másutt, ilyen szempontból fogalmam sincs a piaci viszonyokról. Azt tudom: mi háromszor csökkentettünk fizetéseket. Volt olyan időszak, amikor Andrassew Iván nem kapta meg azt a kevesebb pénzt se – még betegsége előtt

Volt már a Népszava az MSZDP és a szakszervezetek lapja is. Mennyire biztosított ma a függetlensége?

Azt szeretnénk, hogy a kiadói jog a szerkesztőség kezébe kerüljön. Reméljük, hogy találunk majd új befektetőt, támogatókat. Nem párthoz húzó, baloldalinak megmaradó, de befelé is kritikus lapnak szerintem nagyobb esélye lenne megmaradni.

Korábban jobboldalon merült fel, hogy médiatúlsúly van, „nem kell kritizálni”, és mintha baloldalon is lennének ilyen hangok. Mit gondol erről a szemléletről?

Hát az, hogy ez hülyeség. Valóban léteztek ilyenek, én sem voltam mentes ezektől a dolgoktól sajnos. Feladtunk valamit a szakmából, amit nem szabadott volna.

2014-ben a médiatúlsúly miatt egyébként kell aggódnia bárkinek is?

A baloldalon lassan tényleg nem marad meg senki. Az egész sajtó szerkezete torzzá vált, nincs közszolgálat. Mindaddig, amíg a társadalom ezt teljesen elfogadja, addig addig nem fog sok minden változni. Ez a torz helyzet viszont nem maradhat fenn. Ha legalább lenne valami hitelesség középen – de nincs. Nincs egy olyan média, ami közpénzből úgy működne, ahogy kellene.

Médiaegyensúly kapcsán: a Heti Válasz főszerkesztője, Borókai Gábor többször is emlékeztetett rá, hogy a kilencvenes években az ön által vezetett holdingba terelték a Magyar Nemzetet. Ez nem veszélyeztette a sajtószabadságot akkor?

Ha az én postabanki működésemről van szó, elmondhatom: kifejezetten vigyáztam arra, akármit is mondjon Borókai Gábor, hogy a Magyar Nemzet abba az irányba menjen, amerre a szerkesztőség maga akar menni. Kristóf Attila volt a szerkesztőbizottság elnöke, Makovecz és Martonyi is ott volt – ők talán vádolhatóak baloldalisággal?

Megszűnik az ön által vezetett Újságíróklub is az ATV-n. Generációváltásról beszélhetünk?

Lehet erről is szó, igen. A csatorna vezetése úgy érezte, 13 év után ez a garnitúra ezt a műsort már nem tudja felfelé vinni. Szíve joga így határozni. Ennek persze mi nem örülünk, miért is tennénk. Hogy aztán az ATV közönsége befogad-e egy új struktúrájú műsort, vagy visszakövetelné, ahogy Havas Henrik fogalmazott egyszer nekem, a Jurassic Park szereplőit, azt nem tudom. Majd eldől, a Jurassic Park szereplőivel mi lesz.

A fiatalítást egyébként pártolja a Népszavánál?

Hogyne. Bár az utóbbi időben jó pár nyugdíjas érkezett hozzánk, elsősorban, mert szeretnek dolgozni, és a nyugdíj mellett az a fizetés, amit mi tudunk adni, még mindig jó. A Népszavának nem a fiatalok hiányával van problémája, hanem azzal, hogy rossz a megtartó erőnk. Sok jó kollégánk volt, ott van például a VS-nél Simon Andrea, aki nagyon jó sportrovatot csinált, de nem tudtuk megtartani.

Csak anyagi okok miatt nem tudják megtartani őket?

Igen. Ez egy jó közösség, jól érzik itt magukat az emberek. Viszont mindig volt egy ilyen bizonytalanság a Népszava körül. Tizenöt éve vagyok itt, és másfél év kivételével nem volt olyan időszak, amikor ne billegett volna a lap sorsa.

Augusztusban dől el tehát a jövő?

Ma azt mondom, hogy mindenképpen meg fogunk maradni – hogy milyen körülmények között, az a nagy kérdés. Látok esélyt arra, hogy egy fékezett habzású működés biztosítva legyen: ehhez húsz embert kellene elküldeni. De tíz már magától el is ment, mint mondtam. Nem ez a cél persze, hogy még tíz menjen el, mert ez a minőség rovására menne. Küzdünk, hogy másként is meg tudjuk oldani a jövőnket.