Németország foci-Eb-t rendezne 2024-ben

-

A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) bejelentette, hogy megpályázza a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság rendezését.


A németek rendezési szándéka nem új keletű, ám az ország szövetsége hivatalosan csak most közölte, hogy kandidál. A DFB elnöke, Reinhard Griendel elmondta, a szükséges dokumentumokat március 3-ig kell benyújtani az Európai Labdarúgó-szövetséghez (UEFA), így addigra jelölik ki azt a 10 stadiont, amelyek otthon adhatnak az eseménynek.


A 2006-os vb házigazdájának jó esélye van a rendezési jog elnyerésére, ugyanis rajta kívül csak az angolok, illetve a skandinávok közös érdeklődéséről lehetett hallani – jelenleg viszont úgy tűnik, egyik pályázatból sem lesz semmi.

A DFB olyan megállapodást kötött, hogy mivel a 2020-as, Európa 13 nagyvárosában – köztük Budapesten – sorra kerülő Eb utolsó három mérkőzése (a két elődöntő és a döntő) beleegyezésükkel a londoni Wembley-stadionban lesz – tehát nem keltek versenyre az angol szövetséggel (FA) ezekért a meccsekért –, cserébe az angolok nem nyújtanak be pályázatot a 2024-es rendezésre. A skandinávok esetében az UEFA múlt hónapban kiadott állásfoglalása jelentheti a gondot: az európai szövetség azt közölte, hogy maximum két rendező válogatottjának biztosít automatikus indulási jogot az Eb-n, akkor is, ha több ország ad be közös pályázatot.

Az esetleges további pályázóknak március 3-ig van idejük beadni a hivatalos iratokat. Az UEFA 2018 szeptemberében dönt arról, melyik ország rendezheti a 2024-es Európa-bajnokságot.