Németh Zsolt: Van rá esély, hogy katonát küldünk a közép-afrikai misszióba

Fotó: MTI/Beliczay László / István Hajdu

-

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a VS.hu-nak nyilatkozva elmondta, hogy Magyarország támogatta az EU Közép-afrikai Köztársaságba küldendő katonai missziójának felállítását.


Az Európai Unió mintegy ötszáz fős katonai missziót küld az erőszak által sújtott, káoszba süllyedt Közép-afrikai Köztársaságba – erről született döntés az Európai Unió Külügyi Tanácsában, a tagországok külügyi képviselőinek tanácskozásán. Az ülés után telefonon kerestük Németh Zsoltot, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkárát, aki elmondta, hogy Magyarország támogatta a misszió fölállítását. A katonai küldetés hat hónapra kapott mandátumot, utána remélhetőleg az Afrikai Unió és az ENSZ békefenntartói át tudják majd venni az EU-s egység feladatait. Arra a kérdésre, hogy Magyarország küld-e, és ha igen hány katonát a Közép-afrikai Köztársaságba, Németh Zsolt egyelőre nem tudott választ adni. Az államtitkár elmondta, hogy ez most válik kérdéssé, a kormány megvizsgálja a lehetőségeket és a közeljövőben dönt majd az ügyben – és erről tájékoztatják majd a közvéleményt. „Van rá esély, hogy küldünk katonát” – mondta, de ez a kormányon múlik. Ugyanakkor elmondta, hogy Franciaország elismerést érdemel: Malihoz hasonlóan ezúttal is gyorsan reagáltak, amikor 1600 katonát küldtek a közép-afrikai országba.

Ügynökök-e a kárpátaljai magyarok?

Németh Zsolt kérdésünkre elmondta, hogy a Külügyi Tanács ülésén más kérdések is napirendre kerültek. Az ukrajnai helyzet kapcsán nyilatkozatot fogadtak el, amelyben elítélték az ukrán parlament által múlt héten elfogadott törvényeket, amelyek korlátozták a szólás- és gyülekezési szabadságot. Németh Zsolt rámutatott, hogy az ukránok egy olyan törvényt is elfogadtak – orosz mintára –, amely ügynöknek bélyegez mindenkit, aki külföldről pénzt fogad el. Az államtitkár szerint ez azért problémás, mert így a Magyarország által támogatott kárpátaljai magyarokat is ügynököknek nyilváníthatják az ukrán hatóságok. Szíriával kapcsolatban a Genf II. konferencia volt terítéken: Irán és a szíriai ellenzéket képviselő Szíriai Nemzeti Koalíció részvétele még mindig kérdéses a szerdán kezdődő békekonferencián. Magyarország mindkét fél részvételét támogatja – Németh Zsolt emlékeztetett, hogy Magyarország elismerte a Szíriai Nemzeti Koalíciót az ellenzék legitim képviselőjének. Az államtitkár elmondta, hogy a Külügyi Tanács ülésén szóba került még Irán, Egyiptom és a január 28-i orosz-uniós találkozó is.


Honvédelmi Minisztérium: A kormány dönt, hogy küldjünk-e katonát

Megkerestük a Közép-afrikai Köztársaságba küldött uniós misszió ügyében a Honvédelmi Minisztériumot is, amelynek sajtóosztálya közölte, hogy amennyiben a kormány támogatja a műveletet, „a Honvédelmi Minisztérium megvizsgálja, hogy a honvédség mivel tud hozzájárulni a kezdeményezéshez”. „A lehetséges hozzájárulást akkor lehet konkretizálni, ha megismerjük az EU katonai hatóságainak elképzeléseit” – közölte a minisztérium sajtóosztálya.