Németh Szilárdnak is a maffia jutott eszébe Sorosról

Fotó: MTI/MTVA / Kallos Bea

-

A frakcióvezető szerint Soros bűnözőkkel szövetkezik. Megismételte a kormányfő intelmét: nehogy már Soros nevessen a végén.


A fideszes Németh Szilárd szerint „a Soros György által fizetett álcivilek" a magyar törvényes, alkotmányos, demokratikus rendet támadják, amikor a civiltörvénnyel szembeni ellenállásra buzdítanak. A kormánypárt frakcióvezető-helyettes szerint az ún. külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény leginkább Magyar Helsinki Bizottságot és az Amnesty Internationalt érinti.

Németh szerint a Soros-szervezetek olyan hálózatot hoztak létre, mint Olaszországban a Cosa Nostra, azaz a maffia.

A „mások tönkretételével hatalmas vagyonra szert tevő" Soros „pénzügyi tervét” – évi 1-1,5 millió bevándorló érkezését Európába – ezekkel a "maffiahálózatokkal és valódi bűnözőkkel kiegészülve akarják végrehajtani" – mondta Németh, aki szerint a terv megvalósítását megakadályozza a határvédelmen alapuló magyar bevándorláspolitika, és a családok segítésére épülő népesedési politika.

A fideszes politikus szerint ezek a szervezetek semmibe veszik a magyarok akaratát is. A legutóbbi nemzeti konzultáción ugyanis csaknem 1,7 millió ember helyeselte a magyar bevándorláspolitikát – mondta Németh.

„Soros kívánalmait a brüsszeli bürokraták is támogatják" – Németh, aki szerint az új uniós menekültügyi ügynökség is Soros javaslatainak egyike. Szerinte arról van szó, hogy az "Európát lerohanó illegális bevándorlókat" – elvéve a magyar bevándorlási hivatal hatáskörét – jogszerűen akarják beléptetni a kontinensre.

Magyarországon azonban senki sem állhat a törvények fölött, a jogszabályokat mindenkinek be kell tartania – mondta Németh, aki felidézte Orbán Viktor miniszterelnök szavait: a küzdelem célja, hogy a bevándorlás kérdésében "nehogy már Soros György nevessen a végén".

A Fidesz frakcióvezető-helyettesét kérdezték a 24.hu előző napi cikkéről, amely szerint a Fidesz 2010-ben nagy kedvezményekkel plakátolhatott. Németh azt mondta, mindent nyilvánosságra hoztak az 2010-es országgyűlési választásokkal kapcsolatban is, ami megjelent a Magyar Közlönyben, a számvevőszék pedig rendben találta a költségeket „Biztos, hogy listaáron vásároltunk, ha meg kaptunk kedvezményt, akkor ez a kedvezmény a törvényeknek megfelelően zajlott" – mondta Németh.

Szerinte a Simicska- és a Soros-média összefogott, és mindent megtesz, hogy „dugába döntse" a plakáttörvényt. A cikkben megjelenteket hírhamisításnak nevezte. Németh szerint a 2010-es plakátárakat nem érdemes összevetni a 2017-es árakkal, ezen a piacon ugyanis 50-60 százalékos áremelkedés volt 2010 óta.

A felvetésre, hogy Rákospalotán a Fidesz mellé állt az MSZP a DK-s polgármester, Hajdu László elleni fegyelmi eljárásban, Németh azt mondta: a baloldalon mindenki tülekedik, miután megnézték a közvélemény-kutatási adatokat, „megy a meccs, megy a csata". „Szerintem a szocik se tudják, mit akarnak."

A kérdésre, hogy a Ripost szerint Kulcsár Gergely jobbikos országgyűlési képviselőnek egy fiatalkorúval lehetett kapcsolata, és a bíróságon tanúk is a politikus ellen vallottak, Németh azt mondta: a legjobb, ha az érintett az igazságszolgáltatás előtt tisztázza magát.