Német hegemónia vagy gazdasági fellendülés

Techet Péter

VITAINDÍTÓ


Ma már talán kevésbé, de még egy évvel ezelőtt is meghatározták az athéni, római, párizsi, madridi vagy lisszaboni tüntetéseket a német-ellenes jelszavak. Az euró-válságban megmutatkozott Németország fölénye, elvégre jól vészelte át a válságot - éppen a gyenge eurónak, valamint a 2003-ban elkezdett neoliberális munkaerőpiaci reformoknak köszönhetően -, és közben elkezdte saját modelljét - amely spórolásról, munkaalapú társadalomról, költségvetési szigorról szól - egész Európa számára kiútként ajánlani. Dél-Európa úgy érezte, hogy elvesztette szuverenitását, a helyi baloldal a szívtelen német-protestáns kapitalizmus következményeitől óvott, Németországon belül viszont erősödött az a hangulat, hogy ők tartják el Dél-Európát - ezért is fogadta a német bulvármédia mindig olyan nagy örömmel, amikor Orbán Viktor megerősítette nekik, hogy Magyarország viszont bezzeg semmiféle német adópénzre nem számít -, és vannak olyanok is, akiket még az exporttöbblet sem győz meg, s úgy vélik, hogy Németország az euró-mentés és magának az eurónak a  legnagyobb vesztese. A tavalyi választásokra be is robbant majdnem öt százalékkal egy jobboldali populista euró-ellenes párt, amelyet sokatmondóan éppen egy közgazdász-professzor vezet. Míg a németek tehát úgy érzik, hogy ők állják a válság cehét, a déliek úgy gondolják, hogy eleve a németek miatt kerültek válságba, és most még spórolást is erőltetnek rájuk. Ránézésre tehát ez egy "lose-lose-szituáció". Valójában azonban inkább érzésre veszít mindkét fél, és nem feltétlenül ténylegesen. Németország ugyanis az euró egyik legnagyobb nyertese, megmentése így elemi érdeke, ráadásul német adópénzek nem mennek Délre, pusztán kezességet vállal Németország - főleg a német bankok felé fennálló tartozásokra, azaz ha menne is német pénz, az egy római vagy athéni kerülővel úgyis visszajutna a frankfurti bankokhoz. A Dél meg talán tényleg rákényszerül arra, hogy a sokszor fenntarthatatlan, versenyképességet hátráltató, szociális válságot eredményező modelljét leváltsa. Ha más eredménye nem lesz a német szigornak, mint mondjuk az őskövület olasz munkatörvénykönyv megváltoztatása (amely elkényelmesíti a foglalkoztatottat, és nem hagyja munkához jutni az álláskeresőt), akkor úgymond már megérte. Mindezt német hegemóniának nevezni inkább félreértés. A Németországon kívüli államokban ugyanis a politikát még mindig azon 19. századi szavakkal írják le, amelyek viszont a német politikából nem csak eltűntek, de amelyek ellen a német közvélemény tiltakozna a leginkább. Egy német hegemóniától nem a rómaiak vagy az athéniek félnének leginkább - hanem maguk a németek. Nem véletlen, hogy sokszor maguk a német baloldaliak - akik közül vitánkban is megszólalnak - óvnak és félnek egy német hegemóniától. A német antihatalmi retorika persze nem jelenti azt, hogy gazdasági erejüket ne hagynák érvényesülni. És néha az nagyobb tényleges hatalmat eredményez, mint bármiféle politikailag eltervezett hatalomépítés.

Mi a németek szerepe ma Európában?


Európa új urai
Európa motorja

SZAVAZAT UTÁN