Nem volt rendbontás – véget ért az idei Pride felvonulása

Fotó: Origo / Koncz Márton

-

A Kossuth térről a Várkert Bazárhoz ment a tömeg. Néhány ellentüntető próbálkozott, de nem tudták megzavarni a rendezvényt.


Incidensek nélkül, békésen ért véget a 22. Budapest Pride. Az LMBTQ-közösség fesztiváljának felvonulása előtt Schiling Árpád rendező a Kossuth téren azt mondta: a cél az, hogy egyenjogúság legyen, amit nem lesz egyszerű elérni, mert „saját politikai vezetőinkkel szemben kell vállalniuk önmagukat".

A rendező szerint ez nem lesz könnyű, mert a parlamenti képviselők túlnyomó többsége homofób. Az LMBTQ-közösség egyenlő jogokat akar, és ez teljesen normális, az viszont nem normális, hogy a házasságok fele Magyarországon felbomlik, aminek hátterében leginkább az alkohol áll, és az sem normális, hogy minden évben egy kisvárosnyi gyerek menekül el otthonról – mondta Schiling.



A „Szabad-e vagy?” mottóval meghirdetett fesztivál fő rendezvényének második szónoka, Gyémánt Ágnes, a Támogató Szülők Csoportjának alapítója azt mondta, az érintett szülőknek példájukkal és tapasztalataikkal kell segíteniük a többieket. Szerinte fontos a társadalmi szolidaritás, amit erősíteni lehetne azzal, ha már a közoktatásban beszélnének a témáról. "Esélyegyenlőséget kell teremteni, és meg kell adni mindenkinek a szabadságot", amiben mindenki az lehet, aki.

Az álma az, hogy a lánya és annak barátnője összeházasodhasson és gyermeket vállalhasson, így alkotva egy "szivárvány családot" – mondta Gyémánt.

Hollander Dániel a szervezők nevében bejelentette: mivel a rendőrséggel nem sikerült megállapodni arról, hogy ne kelljen kordonok között vonulniuk, alternatív útvonalat jelentettek be, amit a hatóság elfogadott. Úgy döntöttek, hogy az Alkotmány utca, a Bajcsy-Zsilinszki út, a József Attila utca és a Lánchíd érintésével érkeznek meg a Várkert Bazárhoz. A menetet több száz rendőr, kamerás megfigyelő és szervező kísérte. A szervezők azt mondták, fellépnek a félelem és a megalkuvás ellen, amit a kordonok szimbolizálnak.

A Szivárvány Misszió Alapítvány által szervezett felvonulás résztvevői ezután elindultak a térről, hét jármű felvezetésével.



A felvonulásra több ellenzéki párt képviselői érkeztek. Támogatásáról biztosította a rendezvényt harminchat nagykövetség, az MSZP, a LMP, a DK, az Együtt, a Párbeszéd és az MLP. A Jobbik viszont azt írta közleményében, ha 2018-ban kormányra kerülnek, nem fogják engedni, hogy „az országban nyíltan családellenes megmozdulásokat rendezhessenek".

A menet útvonalának egy részére helyeztek ki kordonokat, a mellékutcákat rendőrök, illetve rendőrautók állták el. Karlik Cintia, a Budapest Pride szóvivője szerint a mostani Pride sokkal szabadabb volt, mint az előző években.

A rendezvényt csak néhány helyen zavarták meg ellentüntetők. A Vértanúk terénél mintegy harmincan tiltakoztak, a pólójukon látható feliratok szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomhoz, illetve a Betyársereghez tartoztak, de a rendőrök megakadályozták az atrocitást. Az ellentüntetők „szégyen", „Jézus mondja, térjetek meg, mert a bűn zsoldja a halál", „A házasság Magyarországon egy férfi és egy nő szövetsége, nyugodjatok bele!", valamint „Emeld fel te is a hangod a magyar identitás és élettér védelmében!" feliratú táblákat, valamint molinókat tartottak maguk előtt.

Az Október 6. utcánál, majd a Lánchíd pesti hídfőjénél próbálta megzavarni egy-két ellentüntető a menetet, ám a rendőrök megakadályozták, hogy berohanjanak a tömegbe. A Lánchidat néhány ellentüntető megpróbálta lezárni, de a rendőrök elvezették őket, senki sem sérült meg. A menet akadálytalanul megérkezett a Várkert Bazárhoz.