Nem tudni, hol oktatják a közmunkásokat

Már a múlt héten még olvasható tananyag is csak regisztráció után olvasható a képzést végző intézet honlapján. A tanfolyamoknak el kellett volna indulniuk, de ennek részleteiről sem az illetékes minisztérium, sem az oktatást szervező intézet nem mond semmit. A közmunkások 4 hónapig tanulhatnak télen. Bár egészen az alapokról kezdik az okítást, a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a képzés létjogosultságát nem lehet megkérdőjelezni. Az MSZP szerint óvodásoknak, kisiskolásoknak való a tananyag.


Múlt héten még bárki elolvashatta, mit tanulnak a téli képzésen az alacsonya képzett közmunkások. Teljesen az alapokról kezdenék: szó szerint bemutatják nekik például az ABC-t („ez itt a magyar ABC” felirattal), a tudásszintfelmérőn felhőt, napot, hópelyhet rajzolnak, az első matekórán elég, ha ötig el tudnak számolni. A többi később jön.

 

szokincs

 

Ezt lehetett például látni a múlt héten a Türr István Képző és Kutató Intézet honlapján, hétfőre viszont megváltozott a rendszer: regisztrálniuk kell azoknak, akik el akarják olvasni, mit tanulnak az alacsonyan képzett közmunkások télen. Elvileg a képzésnek is el kellett volna indulnia december első munkanapján, de nem tudtunk meg róla részleteket. A képzést szervező Türr István Képző és Kutató Intézet a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz irányított minket azzal a kérdésünkkel, hány helyen és hol indultak tanfolyamok, az NGM viszont levélben visszaküldött minket az intézethez. (Az intézetben azt mondták, nem nyilatkozhatnak.)

Az MSZP korábban bírálta a tananyagot. Az ellenzéki párt közleménye szerint 24 milliárd forintot költenek el 100 ezer munkanélküli téli képzésére, a tanítással megbízott haveri cégek alkalmatlanok arra, hogy piacképest tudást nyújtsanak a közmunkásoknak. Az MSZP szerint óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló feladatokkal aláznak meg 50 ezer embert.

Megkérdeztük az NGM-et, szerinte mennyire lehet sikeres a képzés, valamint mennyiben teljesíti azt a leírt célt, hogy utána az érintettek visszatérhessenek a munkaerőpiacra vagy szakképzésen vegyenek részt. Válaszuk szerint 200 ezer regisztrált álláskereső legfeljebb az általános iskolát végezte el, közülük több mint 26 ezren be sem fejezték azt. A minisztérium szerint az alapkompetencia- és a 7-8. osztályos felzárkóztató képzés létjogosultságát nem lehet megkérdőjelezni. Az általános iskolai végzettség megszerzése a tárca szerint belépő lehet egy későbbi sikeres szakképzéshez. A Türr István Intézet 438 órában tanít majd nagyjából 50 ezer alacsonyan képzett embert. Korábban a Belügyminisztérium a Magyar Nemzetnek kiadta a részletes listát, hogy a téli tanfolyamokon részt vevő 100 ezer ember milyen típusú képzésen vehet részt.

kepzes

Kérdésünkre, hogy ki és hogyan oldja meg azt, hogy az érintettek eljussanak a képzés helyszínére, az NGM azt válaszolta, az a cél, hogy az alapkompetencia-fejlesztést és a felzárkóztató képzést helyben tartsák, de a rendelkezésre álló pénzből ki tudják fizetni az utazást is. Az érettségizetteknek külön tanfolyamot indítanak. Az NGM azt írta, a képzés nem kötelező. A 49 ezer forintos bér a képzés alatt is jár.