Nem tartják magyarellenesnek a kormányfő akasztásos mondatát

Fotó: MTI / Baranyi Ildikó

-

Bukarest szerint az autonómia felvetése nem tesz jót az etnikai harmóniának.


A bukaresti külügyminisztérium szerint Mihai Tudose kormányfő arra hívta fel a figyelmet, hogy be kell tartani az alkotmányt, amely Romániát egységes és oszthatatlan határozza meg. A kormányfő nyilatkozatának azonban nem volt etnikai vonatkozása és nem volt magyarellenes.

A pénteki külügyi kommüniké volt a válasz arra, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium bekérette a román nagykövetet. A román külügy egy szóval sem említette, hogy Budapest azért tiltakozott, mert Tudose – amikor az erdélyi magyar pártok közös autonómiaköveteléseiről kérdezték – akasztással fenyegetőzött.

A román külügyminisztérium szerint az autonómiaigény nem tesz jót az etnikai harmóniának, és nem segíti a kétoldalú román-magyar kapcsolatok fejlesztését.