Nem lesz a szocialisták jelöltje a gyöngyösi polgármester

Fotó: MTI / Máthé Zoltán

-

Hiesz György bejelentette, hogy a pártból is kilép.


Az MSZP sajnálattal veszi tudomásul Hiesz György gyöngyösi polgármester bejelentését, hogy visszalép az országgyűlési képviselői jelöléstől, nem indul a körzetben és kilép az MSZP-ből. Az ellenzéki párt a polgármesternek városvezetői munkájához sikereket, magánéletében pedig sok boldogságot és jó egészséget kívánt.

Hiesz sajtótájékoztatón jelentette be visszalépését. „Mikor elvállaltam a felkérést a jelölésre, és most is, amikor visszalépek, akkor is azt mondtam, hogy nekem csak egy fontos van, a város szolgálata, ennek a hivatásnak a maximális ellátása, és így talán sokkal többet tudok Gyöngyösnek tenni, szolgálni azzal, hogy ezt a kampányt most nem csinálom végig” – mondta.

Hiesz 2002 és 2010 között volt először a város polgármestere, 2014-ben ismét őt választották meg. Jelöltségét még Botka László, az MSZP volt miniszterelnök-jelöltje jelentette be tavaly augusztusban.