Nem kell szuperhősnek lenni, hogy jót tegyünk

Fotó: Europress/Getty Images/Gareth Cattermole / Europress/Getty Images/Gareth Cattermole

-

HÁTTÉR

Ötven éve New Yorkban több tucatnyi ember nézte végig, ahogy éjszaka egy ismeretlen szomszédjukra támad, megerőszakolja, többször megszúrja, majd sietve elhagyja a helyszínt. A Hősök tere civil kezdeményezés célja, hogy a mai Magyarországon az emberek ne álljanak tétlenül, ha valaki bajba kerül.


1964-ban 636 gyilkosság történt New York Cityben, de egyik se váltott ki akkora érdeklődést az emberekben, mint a 28 éves Kitty Genovese esete. Pedig első ránézésre nem sokban különbözött az akkoriban átlagosnak számító városi bűnesetektől: az éjszaka hazafele tartó fiatal hölgyet támadója megerőszakolta, és halálra késelte. A. M. Rosenthalt, a New York Times egyik szerkesztőjét viszont nem a gyilkosság maga érdekelte – önmagában az alig ért volna többet egy rövidhírnél. De az már igen, hogy noha a bűnténynek 38 szemtanúja volt, egyikük sem lépett közbe. A New York Times több szemtanút is megkérdezett az esetről, egyikük névtelenül azt mondta: azért nem tett semmit, mert nem akart beavatkozni valamibe, amihez semmi köze. A sztorit az elmúlt évben elég részletesen feldolgozták. Kiderült, hogy az egyik szomszéd például kinézett az ablakon, konstatálta, hogy egy nőt késelnek a ház előtt, majd elment aludni. Egy másik szomszéd annyira megijedt, hogy lakatra zárta az ajtaját, és kimászott az ablakon. Csak később, amikor már biztonságba helyezte magát, hívta fel a rendőrséget.


Catherine Genovese


Szociológusok körében az eset a városi ember közönyének, elidegenedésének szimbólumává vált. A témában aztán tucatjával szólaltak meg a szakértők: volt, aki úgy látta, a lazuló társadalmi konvenciók és a túlzott szabadság vezetett oda, hogy az emberek nem tudták már mit kell tenni, mások úgy vélték, ugyanaz játszódhatott le a szemtanúkban, mint a holokauszt idején azokban az emebrekben, akik tétlenül szemlélték embertársaik elhurcolását és meggyilkolását. Egyik szakértő fontosnak tartotta azt is megjegyezni, hogy bizony a való életben vannak irgalmatlan szamaritánusok is. Persze ötven éve New Yorkban is voltak emberek, akik érezték, hogy valamit tenni kellene, csak épp nem voltak elegen. Egyik szomszéd, amikor látta, hogy a ház előtt rátámadtak Genovesére, kinyitotta az ablakot, és kiordított: „Hagyd békén azt a nőt!” A támadó ekkor el is rohant, de hamarosan visszatért. A megsebesített Genovese addigra bemászott a ház előterébe, ott erőszakolta meg őt a támadó, és szúrta meg újból. Mikor a gyilkos újból elrohant, egy szomszéd, Sophie Farrar kijött, hogy ellássa a sérültet. Az ő karjaiban feküdt, amikor kiértek a mentők – de már nem tudták megmenteni. A tettes, Winston Moseley csakis azért kerülhetett végül rendőrkézre, mert napokkal később rajtakapták, ahogy tévét lop egy lakásból, a kihallgatás során pedig vallott pár gyilkosságról is.


Hogy miért nem sietünk bajban lévő embertársaink segítségére? – erre keresik a választ a Hősök tere civil kezdeményezés résztvevői. Orosz Gábor szociálpszichológus, a program egyik motorja arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy az emberek azért nem tesznek semmit olyankor, amikor szükség lenne a segítségükre, mert olyan automatizmusok és megrögzött rutinok működnek bennük, amelyek gátolják őket a cselekvésben: ki kellene lépni a komfortzónájukból, hogy valamit tegyenek. Ha sokan vannak a helyszínen, megoszlik a felelősség, úgy érezhetjük, nem csak nekünk kellene cselekednünk, ráadásul rosszul is érezzük magunkat, ha reflektorfénybe kellene kerülnünk egyetlen cselekvő hősként, miközben mindenki tétlenül áll. Orosz szerint fontos, hogy megbontsuk ezt a normát, éreztessük másokkal is, hogy segíteni kell azoknak, akik bajba kerültek. Szerinte ez a képesség igenis tanulható és fejleszthető. Orosz Gábor és Aszalós Kinga projektvezető a saját bőrén is megtapasztalhatta, mennyire nem segítőkészek az átlagemberek. Az Andrássy út környékén padokra, majd a földre feküdtek, és várták, mikor jön oda valaki segíteni. Olykor 10-15 perc is eltelt, mire valaki megállt.


Orosz Györgyi programszervező azt mondta, közönyös és széteső társadalomra nem lehet építeni, éppen ezért fontos a Philip Zimbardo neves stanfordi szociálpszichológus szellemi útmutatásával működő projekt, amely tudatosítaná az emberekben: a társadalom tagjai nem azért képtelenek a megfelelő pillanatban jót cselekedni, mert rossz emberek, csupán ezt hozza ki belőlük a környezetük. De mindig van lehetőség változtatni. A projekt résztvevői júniusban workshopot szerveznének kétszáz tanár részvételével, akiket arra tanítanának, hogyan tehetik tanítványaikat szociálisan érzékenyebbé. Ezen kívül terveznek egy konferenciát, és június 15-én sor kerülne a Helló Hősök című fesztiváljukra is. A céljaik mellett hitet tett már Halácsy Péter, a Prezi társalapítója, és számos híresség is: többek között Szabó Kimmel Tamás színész, Harcsa Veronika énekesnő és Pásztory Dóra kétszeres paralimpiai bajnok úszó. Lola, egykori tinisztár élőben is megjelent, és elmondta: kiskora óta látja, hogy segíteni jó. Hatvanban, ahol felnőtt, édesapja mindenkinek segített, amiben tudott, és Budapestre költözve nagyon hiányolta, hogy ez a fajta szolidaritás hiányzik a nagyvárosi emberekből, de bízik benne, hogy a projekt révén mindez változni fog.

Nem kell szuperhősnek lennünk ahhoz, hogy segítsünk. Elég pár hétköznapi trükk. Nem kell szuperhősnek lennünk ahhoz, hogy segítsünk. Elég pár hétköznapi trükk.