Nem jogi hanem ideológiai okokból kérdőjelezik meg

Hansen Hendrik

budapesti Andrássy Gyula Németnyelvű Egyetem politológia professzora


A magyar Alaptörvényt a német, de általában a nyugat-európai médiákban igen élesen kritizálták megszüleletése óta, vagy akár már az előtt. Számos elemző egyenesen attól óvott, hogy Magyarország már csak pár lépésnyire van a diktatúrától – holott nekik is tudniuk kellett, hogy az Orbán-kormány demokratikus, szabad és tisztességes választások eredményeként szerzett alkotmányozó többséget az Országgyűlésben, és a 2011 tavaszán megszavazott Alaptörvény az emberi és polgári jogok védelme, a hatalommegosztás és a demokráciavédelem tekintetében jelentős előrelépést jelent a korábbi alkotmány szabályozásához képest. Mivel magyarázható akkor a felháborodás? Hogyan kérdőjelezhető meg egyáltalán a magyar Alaptörvény legitimitása? Ennek nem jogi, hanem ideológiai okai vannak. A 2012 január elsején hatályba lépett magyar Alaptörvény értékválasztása a szekuláris balliberálisok számára nyílt provokáció, ugyanis az Alaptörvény – amellett, hogy a nyugat-európai normáknak megfelelően szabályozza az államszervezeti kérdéseket – egyértelműen hitet tesz a kereszténység, a család és a nemzet fontossága mellett. Emiatt kritizálták a nyugati elemzők az Alaptörvényt, nem figyelembe véve, hogy a követelt szekuláris balliberalizmusnak 2010-ben nem volt többsége sem a budapesti parlamentben, sem a magyar társadalomban. A baloldali ellenzék teljesen leszerepelt 2010-re, de gyakorlatilag Gyurcsány Ferenc 2006-os hazugságbeszéde óta hiteltelennek számított. Ettől függetlenül jogos a kérdés, hogy nem lenne-e mégis célravezetőbb, ha az Alaptörvény a jelenleginél is szélesebb – azaz a társadalom kisebbségi, szekuláris, balliberális rétegeire is kiterjedő – konszenzuson nyugodna? Orbán saját alkotmányozását azzal indokolta, hogy 2010-ben “a szavazófülkék forradalma” zajlott le, ez azonban nem csak a demokratikus választások felettébb sajátos értelmezését jelenti, de egyben az eredmények túlértékelését is. A 2010-es választási kampányban ugyanis a Fidesz nem beszélt egy nemzeti-konzervatív alkotmány szükségességéről, mert a fő téma a gazdasági válság kezelése volt. Egyértelmű tehát, hogy egy szélesebb politikai és társadalmi vita, ill. egy népszavazás növelte volna az Alaptörvény legitimitítását. Azonban a német és nyugati médiákban éppen ez a szempont – tehát az elfogadás körülménye, a népszavazás hiánya, stb. – nem játszott nagy szerepet. Ès mivel az Alaptörvény lényegi része – tehát az államszervezetre és a polgárok jogaira vonatkozó része – kevés okot ad kritikára, mert teljes mértékben megfelel a nyugat-európai alkotmányos normáknak, a jogállamról, hatalommegosztásról vagy demokráciáról vallott elképzeléseknek, illetve hitet tesz az emberi jogok és az európai integráció mellett, az esetleges kritikák csak az Alaptörvény – sokszor pusztán szimbólikus értelmű – értékválasztására vonatkoztak. Főleg a Nemzeti hitvallás kapcsán zúgott a nyugati médiakórus: “Hát így nem lehet ma már gondolkozni”. Tény, hogy ha mondjuk a német Grundgesetz számára terjesztene elő ma valaki olyan szövegű, stílusú és értékvilágú preambulumot, mint a magyar Nemzeti hitvallás, akkor attól a konzervatívok is azonnal elhatárolódnának, és holmi szélsőjobbos zárvány pozíciója lenne csak. Kérdéses azonban, hogy a német közvélemény vélekedését miért kéne más országok közvéleménye kapcsán mérceként használni. A brit vagy a francia patriótizmus is sok lenne a német közvélemény számára, ahogy a külföldön sokan azt nem értik, miért is idegenkednek a németek minden nemzeti gondolattól. Azok a német jogászok vagy újságírók, akik a magyar Alaptörvény értékválasztását bírálták, egyszerűen saját és országuk értékvilágát akarták mérceként használni. Sok újságíró már eleve elítélően viszonyult, megválasztása óta, az Orbán-kormányhoz, és ezért bírálataiban nem is érezte szükségét, hogy az Alaptörvényt részleteiben is szemügyre vegye. A magyar Alaptörvény külföldi megítélését tovább rontotta, hogy a balliberális ellenzék, hiába vesztette el otthon a társadalom támogatását, továbbra is igen jó viszonyt ápol a nyugati értelmiséggel. Az az állítás, hogy Magyarország az Alaptörvény miatt letért a demokrácia egy és igaz útjáról, nem veszi figyelembe az európai közösség egyik legfontosabb értékét: a sokszínűség tiszteletét. Ahogy a németek sajátságos problematikus viszonya a nemzet fogalmához a német történelem egyediségéből (egész pontosan a nemzetisszocializmus tapasztalatából) adódik, ugyanúgy figyelembe kell venni a magyar nemzet-fogalom eltérő történelmi okait, a magyarok tapasztalatait. Aki figyelmen kívül hagyja a nemzeti tapasztalatokat, könnyen abba a csapdába esik, hogy az ún. európai értékeket egy-egy számára nem tetsző konkrét kormány ellenében instrumentalizálja. Akik Orbánnak vagy a magyaroknak előírják, hogy miként gondolkodhatnak a nemzetről, ugyanazt csinálják, amivel ők maguk vádolják Orbánt, azaz hogy erővel kényszerítik rá mindenkire a saját véleményüket. Ezért elsősorban nem kritizálni, hanem megérteni kell a magyar politika és közjog vitáit, fogalmait, okait. Csak ha ez sikerült, lehet jogos a kritika, és ez esetben arra is lehet esély, hogy akár maga a budapesti kormány is változtasson nézetén. A megértés vágya nem holmi relativizmus, amely akár diktatúrákat is kész elfogadni, hanem annyit jelent, hogy minden egyes lépést a konkrét történelmi kontextusban kell értékelni. A magyar Alaptörvényre tehát nem lehet azt a német kontextust mérceként használni, amelyben valóban terhelt szó már maga a nemzet is. Ha azonban figyelembe is vesszük a magyar kontextust, három jogos kritika így is említhető az Alaptörvény kapcsán: 1) Történelempolitika: A nemzet és a kereszténység melletti kiállás nem bírálható, mert mindemellett ott van az európai integráció gondolata, valamint a vallásszabadság, amely a nem keresztények szabadságát is biztosítja, tehát a Nemzeti hitvallás nemzeti és keresztény értékrendje senkit sem diszkriminál. A Nemzeti hitvallásban azonban a nemzet kapcsán megjelenik egy problematikus kitétel, miszerint a magyarok 1990-ben nyerték vissza azon önrendelkezésüket, amelyet 1944-ben, a német megszállással veszítettek el. E vélemény megfelel azon történelempolitikai felfogásnak, ami szerint mind a nácik, mind a kommunisták idegen ellenségek voltak, és a magyarok mindkét rendszerben pusztán áldozatként vettek részt. Ebben a megközelítésben a múltfeldolgozás nem a saját felelősség feldolgozását jelenti, hanem az áldozatszerep kultiválását. 2) Demokrácia-felfogás: Az Alaptörvény egyértelműen egy demokratikus alkotmány, egy demokratikus Magyarország alkotmánya. A rendszer továbbra is parlamentáris demokrácia. A sarkalatos törvények megléte sem demokrácia-ellenes; problematikus azonban, ha túl sok területre terjednek ki. Ha adó- vagy nyugdíjszabályokat is sarkalatos törvénybe foglalnak, felmerül a gyanú, hogy a jelenlegi kormány megváltoztathatalan tényhelyzetek elé akarja állítani esetleges utódait. Ez pedig már a parlamentáris demokrácia játékterének korlátozása. 3) Jogállamiság: Az az állítás, hogy az új Alaptörvény kétségbe vonná, netán szétverné a jogállamiságot, minden alapot nélkülöz. A magyar politikai rendszer alapja továbbra is a hatalommegosztás; az igazságszolgáltatás és a közigazgatás független. Problematikus azonban az alkotmánymódosítások nagy száma, és önmagában a gyakori jogszabály-újítás, ez ugyanis a jogbiztonságot ássa alá. Ha valaki ma vállalkozni akar, akkor nem elég tudnia a hatályos törvényeket, de valahogy meg kell tudnia az illetékes tárcáktól, hogy milyen módosításokra is készülnek, mert különben képtelenség hosszú távra tervezni. Ez a jogbiztonytalanság kiszámíthatatlanságot eredményez, ráadásul a gyorsan és gyakorta változtatott törvények minősége se feltétlenül kielégítő. Ezen problémák azonban semmiképp sem igazolják azt a radikalitást, keménységet, ahogy a nyugati médiákban bírálják ideológiai okokból az új Alaptörvényt. Az Orbán-ellenes kereszteshadjáratnak – azon túl, hogy eleve félretájékoztatja a nyugati olvasókat – az a negatív hatása is van, hogy az ország valódi gondjairól alig esik szó. Az egyik ilyen alapgondja a magyar társadalomnak a végletes megosztottság: egy demokrácia azonban nem csak a pártok versenyén és szembenállásán, de kompromisszumkészségén is nyugszik. Ez azonban ismeretlen Magyarországon, és nem csak Orbán Viktor győzelme óta vagy miatt. Ha a külföld – például az Alaptörvény kapcsán is – csak a balliberális ellenzéket hallgatja meg, csak vele ért egyet, akkor semmiképp sem segít az ország súlyos megosztottságát meghaladni.

Tiszteletet érdemel-e az Alaptörvény?


Igen, mert szabályosan fogadták el.
Nem, mert tartalmilag visszalépés.

SZAVAZAT UTÁN