Nem játszik többet a negyvenéves Edgar Davids

Fotó: Charlie Crowhurst/Getty Images / Charlie Crowhurst/Getty Images

-

HÁTTÉR

A Barnet játékos-edzője nem akar többet pályára lépni. Nem azért, mert öreg, hanem mert szerinte pikkelnek rá a bírók: kilenc meccsen három piros lapot gyűjtött össze.


Az angol ötödosztályban szereplő Barnet negyven éves játékos-edzője, a korábbi világhírű védekező középpályás, Edgar Davids bejelentette: lehet, hogy végleg szögre akasztja a stopliscipőt – adta hírül a BBC. A Suriname-ban született, korábbi hetvennégyszeres holland válogatott labdarúgó azt követően gondolkodott el a visszavonuláson, hogy december 28-án – a Salisbury elleni bajnokin – megkapta harmadik piros lapját a szezonban. 2012. októberi érkezése óta ez már az ötödik kiállítása volt a holland veteránnak. „Célpont vagyok, ezzel nincs is gond, de azt hiszem nem fogok többet játszani, ha mindig elveszik tőlem ennek az örömét” – mondta a meccs után Davids, aki szerint csapata dolgát igencsak megnehezítik a játékvezetők. A mostani meccs volt a kilencedik, amelyen idén pályára lépett; a három piros mellett négy sárga lapja is van a szezonban. Ha Davids valóban visszavonul a játéktól, akkor ezt már harmadjára teszi majd: 2009-ben járt le a szerződése a holland Ajaxnál, majd nem sikerült új klubot találnia. A Pitbull becenévre hallgató játékos később hat meccsre visszatért a pályára: az akkor angol másodosztályú Crystal Palace-ban játszott balhátvédet 2010-ben. A Barnethez 2012. októberében került, ahol Mark Robsonnal voltak társedzők. Utóbbi decemberben távozott, így a szezon második felében Davids vezette a Méhek becenevű csapatot. A szezon végén huszonharmadik helyen zártak, így nyolc év után búcsút intettek az angol negyedosztálynak (Football League Two). Az ötödosztályban (Conference Premier) jelenleg a kilencedikek. A Pitbull korábban világklasszis szinten űzte a játékot, szerepelt a Milan, a Juventus, a Barcelona, az Inter és a Tottenham mezében is.