Nem fog heteket várni a megtorlással a venezuelai rezsim

Fotó: Europress/AFP/Luis Robayo / Europress/AFP/Luis Robayo

-

Az alkotmányozó nemzetgyűlés elnöke szerint gazdasági és lélektani háborút indított az ellenzék.


Gyors és kemény fellépéssel fenyegette meg Nicolás Maduro elnök politikai ellenfeleit a venezuelai alkotmányozó nemzetgyűlés vezetője, Delcy Rodriguez. „Ne gondolják, hogy hetekig, hónapokig vagy évekig fogunk várni. Már holnap cselekedni fogunk. Le fog sújtani az igazság azokra az erőszakos fasisztákra, akik gazdasági és lélektani háborút indítottak ellenünk” – mondta Rodriguez. Korábban Maduro is fasisztának és terroristának nevezte ellenzékét, és az USA-vezette összeesküvést hibáztatja országa súlyos gazdasági és politikai válságáért.

Maduro, pártja és államapparátus minden eszközzel igyekszik megakadályozni az ellenzéket a kormányváltásban. Az ellenzék 2015-ben elsöprő győzelmet aratott a parlamenti választásokon, és a venezuelaiak döntő többsége Maduro távozását akarja, de az elnök híveiből álló legfelsőbb bíróság fokozatosan megkurtította a törvényhozás jogköreit, s még a parlament feladatainak átvételére is kísérletet tett. Az ellenzék az alkotmány adta lehetőségekkel élve aláírásgyűjtést is kezdeményezett, hogy Maduro leváltását népszavazás útján érjék el, de ezt hol a választási bizottság, hol bíróságok akadályozták meg.

A dél-amerikai országban április óta folyamatosak a tiltakozások, az összecsapásokban már több mint 120 ember halt meg.

Az ellenzék szerint az alkotmányozó nemzetgyűlés egyetlen célja, hogy Maduro bebetonozhassa hatalmát, és ne kelljen megtartani a jövőre esedékes elnökválasztást. Az ellenzék bojkottálta a voksolást, az elektronikus szavazás szoftverét szállító cég vezetője szerint pedig "minden kétséget kizáróan" manipulálták a folyamatot. A Vatikán is a nemzetgyűlés felfüggesztését kérte Madurótól.