Nem engedték focizni a DK aktivistáit a felcsúti Pancho Aréna előtt

Fotó: MTI / Takács József / MTI / Takács József

-

A Demokratikus Koalíció ifjúsági szervezete, az Ifjú Demokraták és az Együtt-PM is tiltakozott a felcsúti stadionberuházás ellen a helyszínen, mert szerintük más célokra is fordíthatták volna azt a közpénzt, amelyből a Pancho Aréna épült.


Szarvas Koppány Bendegúz, az Ifjú Demokraták (IDE) elnöke szerint a stadion szépen példázza az egész rendszer rothadtságát”. Úgy vélte: az adófizetők és a haverok által megtömött cégek, a Mészáros és Mészáros Kft. és a Közgép” pénzéből épült. Kiemelte: a Pancho Aréna a korrupció és a megalománia emlékműve, miközben Magyarországon négymillióan éheznek, a várólisták pedig folyamatosan nőnek. A sajtótájékoztató után az IDE aktivistái futballozni kezdtek a stadion bejárata előtt, de a rendőrök és a biztonsági szolgálat emberei kitessékelték őket az utcából, mintegy kétszáz méterre a stadiontól meghúzott ellenőrző pontig. A DK közleménye szeint „alig vették elő a labdát, fekete egyenruhás terrorlhárítók bukkantak fel, és taszigálni kezdték a Demokratikus Koalíció tagjait. A fizikai inzultus azzal ért véget, hogy a sarkon álló rendőrautóig tolták a fiatalokat, ahol igazoltatták őket". A párt szerint közölték velük, hogy a frissen aszfaltozott útszakasz "balesetveszélyes", ezért akadályozták meg a futballal egybekötött sajtótájékoztatót. A Terrorelhárítási Központ határozottan visszautasítja a DK vádjait - írta közleményében a TEK.  „A DK állításával szemben a mai napon a Terrorelhárítási Központ egyetlen munkatársa sem került semmilyen kapcsolatba a DK perfomanszra készülő aktivistáival és nem is intézkedett a helyszínen.” - közölték. Szarvas Koppány Bendegúz elmondta, hogy a lefényképezett regisztrációs számok alapján feljelentést tesznek a rendőrségen a biztonsági emberek ellen, mert véleménye szerint jogtalanul tiltották ki őket a közterületről. Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke felháborítónak nevezte, hogy 3,8 milliárd forintból építettek a falu lélekszámát meghaladó befogadóképességű stadiont. Felszólította a kormányt, hogy a Puskás Akadémiától követelje vissza a pénzeket, mert erre nincs itt szükség”. Közölte: nem vitatják, hogy szükség van adókedvezménnyel a tömeg- és versenysportot támogatni, de 50-100 nézővel rendelkező csapatnak nincs szüksége ekkora stadionra”. Úgy vélte: ez nem európai dolog, mert Angela Merkel nem épít futballstadiont a saját kertjében, mint ahogy Francois Hollande sem épít rögbipályát és David Cameron sem épít krikettpályát. Keleties pöffeszkedés folyik Felcsúton” – tette hozzá.