Nem átverés, árverés: kinek kell az óriás Popeye 5,5 milliárdért?

Fotó: AFP/Boris Roessler / AFP/Boris Roessler

-

Magyarországon sokan talán csak huszonévvel ezelőtti, Cicciolinával kötött – nem örökre szóló – házassága miatt ismerik az azóta a pop-art gigászává lett Jeff Koons nevét.


Jeff Koons 25 millió dollárra (5,5 milliárd forintra) becsült nagyméretű Popeye-szobra és Andy Warhol hat önarcképe is szerepel a Sotheby's aukciósház tavaszi modern művészeti árverésén. (Aki nem akar lemaradni, annak eláruljuk, hogy május 14-én lesz New Yorkban.) Az amerikai Koons a népszerű képregényfigurát ábrázoló, több mint két méter magas szobor egy háromdarabos sorozat része. 2002-ben kezdett bele a szériába, amelynek másik két darabja Larry Gagosian műkereskedő, illetve Steven A. Cohen milliárdos hedge-fund menedzser birtokában van. Az árverésen szereplő példány 2009 és 2011 között készült, és a The New York Times szerint mindössze egy alkalommal szerepelt a nagyközönség előtt egy két évvel ezelőtti frankfurti kiállításon. A szobor a legismertebb pózában ábrázolja Popeye-t: a tengerész bal karjának muszkliját mutatja, jobb kezében pedig spenótkonzerv látható. „A pop-art története Popeye-jel kezdődik és ér véget” – áll az aukciósház közleményében, amely kitér arra, hogy a képregényhős már Roy Lichtensteint és Andy Warholt – a pop-art talán két legismertebb alakját – is megihlette az 1960-as években. A Sotheby's kínálatában Warhol egy hat önarcképből álló sorozata is szerepel 1986-ból, a művész halálát közvetlenül megelőző hónapokból. Az együttesen megvásárolható művek értékét 25-35 millió dollárra becsülik. A már nem élő Andy Warhol és a nemcsak művészeti besorolásában, hanem fizikai-biológiai értelemben is kortárs Jeff Koons művei állandó sztárjai az aukcióknak. Koons tavalyi Narancslufi kutyája – amelyet sokan egyszerűen gigászi giccsnek tartanak – csaknem 60 millió dollárért, azaz majdnem 13 milliárd forintért kelt el – ennyit élő művész alkotásáért még az életben nem adtak.


Íme, minden idők legdrágább műalkotása élő művésztől


Ez pedig egy szintén dollármilliókat érő Warhol-önarckép 1986-ból Ez pedig egy szintén dollármilliókat érő Warhol-önarckép 1986-ból