Nem akart vallomást tenni a felfüggesztett elnök

Fotó: MTI/EPA/Pool/AFP / ED JONES/POOL

-

Az eljárás nélküle folytatódhat.


Megtagadta a tanúvallomást Pak Gun Hje, a hivatalából felfüggesztett dél-koreai államfő, ezért az alkotmánybíróság kénytelen elhalasztani a meghallgatásokat. Pak nem volt hajlandó megjelenni a bírói testület előtt, ezért arra kérték, hogy csütörtökön tegyen tanúvallomást. A bíróság nem kötelezheti az elnököt, hogy megjelenjen a meghallgatáson, és ha a második idézésre sem jelenik meg, akkor az eljárás nélküle folytatódhat. Az elnök távolmaradását bírálták a parlamenti képviselők, akik az alkotmányos vádeljárásban ügyészekként járnak el.

Pak ellen egy korrupciós ügyben indult alkotmányos vádeljárás. A botrány október végén robbant ki, és a parlament ideiglenesen felfüggesztette tisztségéből az elnököt. Az ügy kulcsfigurája Csoj Szun Szi, Pak barátnője és bizalmasa. Csojt azzal a váddal állították bíróság elé, hogy beleszólt kormányzati és vezetői kinevezési kérdésekbe, holott semmilyen hivatalos tisztsége nem volt, emellett jelentős összegeket sajtolt ki nagyvállalatokból, s a pénzek két olyan alapítványhoz kerültek, amelyeket Csoj felügyelt, és amelyek az államfő politikai kezdeményezéseit szolgálták. A vád szerint 16 céget vett rá, hogy összesen 77,4 milliárd vont (19 milliárd forint) adományozzanak.

Az ügyészek tettestársként jelölték meg az elnököt, de ellene egyelőre nem lehet eljárást indítani. A parlament megszavazta a leváltására irányuló eljárás megindítását, de ezt az alkotmánybíróságnak még jóvá kell hagynia. Az államfői teendőket december közepén ügyvezető jelleggel Hvang Kjo An kormányfő vette át.