Nem adja ki Janukovicsot Oroszország

Fotó: AFP/Andrey Kronberg / AFP/Andrey Kronberg

-

Az orosz főügyészség vezetője leszögezte: ismereteik szerint Viktor Janukovics nem követett el bűncselekményt, ezért nem tartják szükségesnek kiadását Ukrajnának.


„Nem látjuk indokoltnak a kiadatását. Ismereteink szerint nem követett el bűncselekményt” – ezt Jurij Csajka, az orosz főügyészség vezetője mondta ma Szimferopolban Viktor Janukovics volt ukrán elnök Ukrajnának való kiadatása kapcsán. Csajka hozzátette: Oroszország Janukovicsot továbbra is Ukrajna legitim vezetőjének tartja, míg a jelenlegi vezetés „fegyveres államcsíny eredményeként” került hatalomba. Az Interfax jelentése szerint a főügyész leszögezte: „Egy egész csokornyi bűncselekmény történt, amelyeket ki kell vizsgálni”. Csajka egyúttal elmondta, az orosz főügyészség arra kérte az Interpolt, adjon ki nemzetközi elfogatóparancsot Dmitro Jaros, a Jobboldali Szektor nevű ukrán nacionalista szervezet vezetője ellen. Jarost már jelképesen letartóztatta március 12-én, távollétében egy moszkvai bíróság: az oroszok szerint ugyanis tömegtájékoztatási eszközök segítségével terrorista tevékenységre bujtogatott.