„Nekem nem volt keresztapám” – interjú Pintér Attila szövetségi kapitánnyal

-

HÁTTÉR

A „szerethető” helyett a „harapós” lesz az eposzi jelzője a Pintér Attila vezette labdarúgó-válogatottnak. Ezt az éles váltást vetítette előre Csányi Sándor, az MLSZ elnöke is az új szövetségi kapitány decemberi kinevezésekor: „Zökkenőmentes volt a kapcsolatom Egervári Sándorral, tiszteltem, egy kulturált ember, Attila egy más típus…”


Kinevezésekor úgy fogalmazott, hogy a labdarúgóknak, az edzőknek és az újságíróknak egy nagy családot kellene alkotniuk. Maradva ennél a metaforánál: hogy fogadták a családtagok? Érzékeltem, hogy sokakat meglepett a kinevezésem… Az elmúlt 27 év alatt bebizonyosodott, hogy valami nem jól működik a magyar labdarúgásban. Szerintem ebben mindenkinek megvan a maga szerepe: a klubtulajdonosoknak, az edzőknek, a játékosoknak, a szurkolóknak és a sajtónak is. Ha ebből valaki kiesik, az negatív irányba viheti a gondolkodást. Ha van például egy Atlético Madrid–Barcelona mérkőzés a tévében, amiről a szpíker azt mondja, milyen jól felépítette az Atlético Madrid a védekezését, és abból milyen jól el tud indulni támadásban, akkor a szpíker, amikor ugyanezt egy magyar bajnokin látja, miért fogalmaz úgy: lám, lám, X magyar csapat semmit sem tesz a támadás érdekében... Van különbség a kettő között, nem? Ezzel most azt mondja, hogy a sajtó láttatja rosszabbnak a magyar labdarúgást a valóságnál? Ön minek ítéli meg? Ugyanaz a játékrendszer, csak más játékosokkal. De a magyar csapat ugyanúgy védekezik a saját térfelén, mint a spanyol. Csak az egyiket így adjuk el, a másikat meg úgy. Egyformán kellene kezelni a kettőt, ugyanúgy tálalni, ha ugyanaz történik. Nem mindegy, hogy aki otthon, a tévé előtt ül, milyen minősítést hall a magyar labdarúgásról.

-


Azért legalábbis ritmusban és a játék adta élményben mindenki érzékeli a különbséget szpíkertől függetlenül is, nem? Nézzük meg, hogy abban a külföldi ritmusban, amiről ön beszél, mennyi a hazai – spanyol, olasz, német – játékos, és mennyiért vásárolták meg bármelyik légiósukat. Azt a pénzt az összes NB I-es klub költségvetése nem éri el. De nem akarom a pénz felé vinni, nekünk nem ebbe az irányba kell mennünk. Hanem? Az adott szituációból kell kihoznunk a legtöbbet. De mi az esélyt sem adjuk meg magunknak, még a sorsolás sincs meg, már negatívan gondolkodunk. Mondok példát is. Egyszer, amikor egy szomszédos országban felültem a lelátóra, egy öreg bácsi azt mondta: „Látja, Attila, szemben 2000 szurkoló lengeti a kedvenc csapata sálját, és ez végig így lesz, az egész meccsen, végeredménytől függetlenül. Mi azért nem megyünk magukhoz szurkolni, mert a szurkolóik már akkor a játékosok felmenőit emlegetik, amikor még ki sem futott a csapat a pályára.” Akkor, ha jól értem, az újságírókkal és a szurkolókkal megvolnánk. Mi az önök dolga? Játékosoké, edzőké. Mindenki teszi a dolgát, mindenki azt akarja, hogy itt Atlético- vagy Barcelona-szintű játékot játsszunk, csak ehhez akkor ide kellene hozni az Atléticót vagy a Barcelonát. Ugyanazzal a költségvetéssel és ugyanazokkal a játékosokkal. Vagy a Bayern Münchent. Több magyar bajnoki sokkal látványosabb, sokkal jobb, sokkal nagyobb iramú, mint egy olasz vagy spanyol meccs. Ezt most komolyan mondja? Igen, tudom, hogy ezért sokan le fognak hülyézni, de én ezt elviselem. Azt viszont nagyon szeretném, hogy reálisan nézzük a magyar futballt, reálisan a magyar játékosokat, és ne rugdaljuk őket, inkább próbáljunk meg segíteni nekik. A magyar labdarúgók évtizedek óta csak azt hallják, hogy ide sem tudnak kijutni, meg oda sem. Azzal kell foglalkozni, hogy minél jobban felkészítsük a csapatot, ha kisorsolták az ellenfeleinket. Aztán meg azzal, hogy adott mérkőzésen mindent megtettünk-e, jól játszottunk-e ahhoz, hogy eredményesek legyünk.

-


Önt mennyire lepte meg a kinevezése? Kevés magyar edző mondhatja el magáról, hogy játékosedzőként kezdve minden osztályt végigjárt. Én a szamárlétra minden fokán voltam, folyamatosan tanultam, minden osztályban más tapasztalatokat szereztem, és sokat dolgoztam azért, hogy a mindenkori csapataim jó eredményeket érjenek el. De nekem nem volt keresztapám, az én szekeremet senki nem tolta. Az nem is igaz, hogy Tarsoly Csabának, a Győr elnök-tulajdonosának, aki MLSZ-elnökségi tag is egyben, komoly szerepe volt az ön kinevezésében? Ezt úgy érti, hogy Tarsoly Csaba el akart küldeni Győrből, és szólt Csányi úrnak (Csányi Sándor, a MLSZ elnöke), hogy hozzon a válogatotthoz? Nem tudom, működhet-e így. A magyar sajtó sok durva dolgot állított már rólam. Például, hogy ha a Győrrel kikaptunk volna Diósgyőrben és Szombathelyen az őszi szezon végén, másnap már nem én vagyok a csapat vezetőedzője. Kérdezze meg Tarsoly Csabát, hány éves szerződést kínált nekem még a két utolsó őszi meccs előtt. Amikor még szó sem volt a válogatottról. Ő nincs most itt. Hány éves szerződést kínált? Kétéves szerződéshosszabbítást ajánlott. Nézze, sokat köszönhetek a korábbi főnökeimnek: Farkas Lászlónak, akinél Sárváron az edzői pályafutásomat kezdtem, Antók Zoltánnak, akivel hét év alatt az NB III-ból az NB I/B-be vittük a Celldömölköt. És persze Tarsoly Csabának is, aki kétszer hívott a Győri ETO-hoz, mert bízott bennem. És akitől első alkalommal is három évet kértem arra, hogy bajnokesélyes csapatot építhessek, olyat, amelyik aztán a nemzetközi kupában is megállja a helyét. Az első összejött, 30 év után bajnokságot nyertünk, a második további építkezéssel összejöhet. Ezeknek az embereknek óriási szerepük van abban, hogy tavaly év végén én lettem a szövetségi kapitány. Ami nagy megtiszteltetés, hiszen magyar edzőt választottak külföldi helyett. És nagy felelősség is.

-


Mi a vállalása szövetségi kapitányként? Ez is. Nem is értem, tipikus magyar kérdés. Inkább logikus, nem? Nem. Mert egy sportolónak mi lehet a célja, ha fölmegy a pályára? Csak a negatívumokat hallom! De más sportágakhoz hasonlóan a labdarúgásban is az van, hogy amikor kisorsolják az ellenfelet, akkor föl kell nőni a feladathoz. Menjünk ki úgy, hogy legyen iksz? Csak játsszuk le, és mindegy? Nem így kell gondolkodni, az nem jó hozzáállás, hogy már a sorsoláskor csak egy ponttal számolunk. Föl kell építeni magunkat, erről szólnak ezek a heti összetartások. Ami nem sok, de nem is kevés. A klubok ehhez hozzájárulnak egyelőre, bár azt mondják, számukra a válogatott foglalkozások akkor érnek majd valamit, ha a magyar játékosok lesznek többségben a klubcsapatainkban. Én meg azt gondolom, minél több olyan játékosnak kell lennie, aki tudja a magyar válogatott játékrendszereit, hogy ha az egyik kiesik valami miatt, be tudjon lépni a helyére egy másik. Szerintem így kell építkezni. A játékosoknak minden feltételt biztosítanunk kell, hogy eredménnyel hozzák a mérkőzést, és ha nagyobb tudással találkozunk, fejet hajtunk. De nem esélyeket kell latolgatni előre, hanem mindenki ellen meg kell próbálni nyerni. Ez egy olyan válogatott lesz, amin a szurkolók is látják majd, hogy mindent megtesz a győzelemért. És ha ez az eredményességben nem is látszik majd, akkor se vetheti senki a szemünkre, hogy nem küzdöttünk és nem játszottunk bátran. Akkor most mit is vállalt? Erre nem válaszolt. Szerintem válaszoltam. Minden mérkőzésünket meg szeretném nyerni. Hogy ez valóra válik-e, az majd kiderül. Ez van a szerződésében? A szerződés két félre tartozik… Meddig szól a szerződése? Én nem szeretnék senkit becsapni, ítéljenek meg a munkám után. De hogy konkrét választ adjak, 2016-ig. 27 évről beszél és arról, hogy ebben a sikertelenségben mindenkinek megvan a saját felelőssége. Az öné mi? Az én felelősségem az eredmények elérése volt és lesz is mindig. Mi, magyarok elbeszélünk egymás mellett, becsapjuk saját magunkat. Azok a játékosok, akik szombaton nyertek, majd szerdán kikaptak, a vereség után is ugyanazok, akik a győzelemnél voltak. Én ezt nem értem.

- -

Ezt most én sem. Azokat az embereket, akik tesznek a sikerért, hogy örömet szerezzenek a szurkolóknak, nem érdemes bántani szerintem. Azokat sem, akiknek nem ilyen a mentalitásuk. Inkább el kell gondolkodni azon, hogy miért olyanok. Az elmúlt 27 évben a saját szerepét hogyan értékeli? Nézze meg az eredményeimet játékosként, edzőként. Hogy hogyan szerepeltek a csapataim. A tényekkel, a statisztikával nehéz vitatkozni. Tagja volt a ’84-es Bicskei-féle csapatnak, a felnőtt válogatott egy évvel később kijutott a mexikói vébére, a Videoton pedig UEFA-kupa-döntőt játszott. Szóval tökre úgy tűnt, jön egy jó korszak. Hol csúsztunk meg? Mi magyarok szeretünk nosztalgiázni, ezekre a korszakokra emlékezni. Meg rájuk ülni. Szerintem viszont tovább kellett volna fejlődnünk. Erről beszélek. A Puskás-féle csapat vagy a még korábbi válogatottak a téli időszakot Dél-Amerikában töltötték, ahol minél több mérkőzést igyekeztek játszani. Vagy nézzük meg, hogy a Mezey György-féle válogatott hányszor volt összetartáson. Vagy a Dunai-féle csapat, vagy a miénk, amelyik ifi-Eb-t nyert. Mi hétfő-kedd-szerdákat töltöttünk együtt. A magyar labdarúgás ezekben az időszakokban volt eredményes. Bízom abban, hogy a mi összetartásainknak is meglesz az eredménye. De azt is tudom, hogy ha az első meccs nem úgy sikerül, jön majd a szokásos „ezek nem fejlődtek, minek ez az egész” kórus. De én ennél sokkal előrébb gondolkodom. Ha klubedzőként a látványos építkezésre három évet kért, akkor a magyar válogatottnál mennyi időre van szüksége ugyanerre? Azt mondtam, hogy három év alatt lehet egy olyan csapatot felépíteni, amelyiknek esélye van arra, hogy bajnokságot nyerjen, illetve a nemzetközi kupában is megállja a helyét. De a három év közben is lehetnek eredményeink, kimagaslóak is, ahogy a Győrrel is megszereztük a bronzérmet. Aztán bajnokok lettünk. És egy csapat életében nem csak „fönt” van, amikor minden mérkőzését megnyeri. Vannak holtpontok, és szerintem ezeknél a holtpontoknál kell minél egységesebbnek lenni, mindenkinek – a sajtót is beleértve – egy irányba húznia, hogy ezek a hullámvölgyek minél kisebbek legyenek, minél ritkábban jöjjenek, és minél előbb ki tudjunk jönni belőlük. Egy klubcsapatot felépíteni, életet teremteni egy klubban sokkal könnyebb. De a magyar válogatottat az ország legjobb labdarúgóinak kell alkotnia. Azért is tartom fontosnak ezeket az összetartásokat, hogy minél jobban össze tudjuk magunkat rakni. Hét-nyolc külföldön játszó játékost sokkal könnyebb lesz majd beilleszteni a mellé a harminc mellé, akik tudják a megfelelő mozgásokat, mint fordítva. Azt lehet tudni, kikre számít a külföldön játszók közül? Aki olyan teljesítményt nyújt, hogy méltó arra, hogy bekerüljön a magyar válogatottba. Akár „Szalai úr” is? Mindenki tiszta lappal indul. Szalai Ádámnak a magyar labdarúgással kapcsolatos kritikus mondatai közül mivel nem értett egyet? Nem szeretnék ezzel foglalkozni most már, kifejtettem erről a véleményemet korábban. Én mindig is a jövővel foglalkoztam, most is azt teszem. Csak azért érdekelne, mert hozzá képest fél évvel korábban Szalai László, az edzőképzés vezetője is keményen fogalmazott egy interjúban. És azt nem nehezményezte, pedig a kettő sok mindenben összecsengett. Szóval ha az egyiket kikérte magának, a másiknál miért nem szólalt meg? Azt nem olvastam. Megtanultam, hogy aki a magyar labdarúgásban dolgozik, inkább ne olvasson újságot.  

Ön szerint van most magyar stílus? A magyar gyerekek régen is és most is a játékos futballban nőttek-nőnek föl, ezek a jellemzőink most is megvannak. Ezt kellene erőltetni, ezt kellene megkövetelni, az utánpótlás-nevelést is picit másfele kellene vinni. (Ez időközben megtörtént: a MLSZ az U15-16-17-21-es válogatott szövetségi kapitányt elküldte, és felmentette Nyilasi Tibor sportigazgatót, valamint Both József szakmai igazgatót is – a szerk.) Mindig technikás futballt játszottunk, a technikát kellene jobban fejleszteni. Az ön által vezetett válogatott milyen játékrendszerben játszik majd? Mire kíváncsi? Hogy milyen játékrendszerben játszik majd az ön által vezetett magyar labdarúgó-válogatott. Több játékrendszert igyekszünk megtanítani a válogatott játékosainak, hogy bármilyen top válogatott ellen sikeresek lehessünk. Aztán majd meglátjuk, ezek közül melyik illik leginkább rájuk. Mert hiába szeretném, hogy egy vagy két adott játékrendszerben mozogjon a csapat, ha a játékosoknak nem fekszik, nem azokban a legjobbak. Erről is szólnak ezek az összetartások: feltérképezni, ki miben jó, azokat továbbépíteni, megtalálni, hogy egy-egy játékost hova helyezzünk el egy-egy mérkőzésen az alkalmazandó játékrendszerünkben, stratégiánkban. Ez egy folyamat. A játékosoktól kap bármilyen visszajelzést? Vár tőlük egyáltalán? Vagy ez inkább egy diktatúra? Szerintem sehol nem a játékos mondja meg, mi legyen. A visszajelzést majd a játékban és az eredményességben érzékelhetjük. A megmondás a másik véglet. Azt kérdezem, van-e átmenet. Erről azt kérdezze meg, akinek a véleménye alapján ezt feltételezi. Fontos-e, hogy legyen visszacsatolás, vagy kizárólag a saját meglátásaira, benyomásaira hagyatkozik? Ezt a felvetést én butaságnak tartom, ne haragudjon. Nem haragszom. Inkább azt kérdezem, március 5-én, a finnek ellen már a magamfajta átlagember is láthatja-e majd, mit akarunk játszani? Az iskolában sem egyből tudunk számolni, olvasni. Itt is van egy tanulási folyamat, lépésről lépésre próbáljuk magunkat építeni. A játékosok pozitívan állnak ehhez az egészhez, de bizonyos korlátokat nem tudunk átlépni. Abban hiszek, hogy a szeptemberi Eb-selejtezőkig fel tudjuk magunkat építeni. Kik voltak önre szakmailag hatással? Utánozni szerintem senkit nem szabad. Követni kell a világ futballját, minden olyat, ami a labdarúgásunkat előrébb viheti – legyen az edzésmódszer vagy bármi, ami jóként történik, azt ki kell venni. De aztán azt a magyar labdarúgókra át kell ültetni. Ez történik most, folyamatosan képezzük magunkat, a játékosainkat, és próbálunk minél eredményesebbek lenni. Tarsoly Csaba nyilatkozta önről – és ön is utalt erre a beszélgetésünk elején –, hogy folyamatosan jár külföldi meccsekre. Azt lehet tudni, hogy ez a gyakorlatban hogyan történik? Mit vesz át, hogyan néz egyáltalán egy meccset? Én sem kérdezem meg öntől, hogyan fejleszti magát a gyakorlatban. Elmondom szívesen. Én nem szeretnék beszélni arról, hogyan építem föl magam. Ez csak rám tartozik.

Pinter_attila_07

-


Akkor a Fradi-medálját sem mutatja meg? Nem. De soha nem titkoltam, hol lettem Pintér Attila, hol ismertek és szerettek meg az emberek. De én ezért játékosként és aztán edzőként is sokat tettem. A Fradi egy nagy család, amelynek én is tagja vagyok. Nem tagadom le, mi van a nyakamban, de ez is csak rám tartozik. Szövetségi kapitányként egy-egy meccs alatt mennyire enged majd teret az érzelmeinek? Tudom, itthon szinte bűnnek számít, ha egy edző hozzám hasonlóan megpróbál együtt élni a játékkal, a játékosaival. Akiket igyekeztem előre fölkészíteni mindenre, és az öltözőben is mindent megbeszéltünk, mégis dobhatnak olyan hibákat, amikre reagálnom kell. Meccs közben 100 százalékosan koncentrálok a csapatomra, a játékra és az ellenfélre. A pályán én vagyok a játékosok apja, aki mindentől megvédi őket. Ezt végig a kispadon ücsörögve elég nehéz volna megcsinálni. Nincs szándékomban változtatni ezen. Honnan kapja majd vissza ezt a rengeteg belefeccölt energiát? Az eredményből. De az is annak számít majd, ha azt látom, játékban fejlődtünk.

Névjegy

A Salgótarjánban született Pintér 1984-ben ifi Európa-bajnok lett, vagyis részese volt a magyar labdarúgás utolsó korosztályos szinten elért sikerének. 1986 és 1991 között 20 mérkőzésen szerepelt a válogatottban, ezeken 3 gólt szerzett, az NB I-ben pedig 224 mérkőzésen talált 20 alkalommal az ellenfelek hálójába – mindezt védőként. Karrierje legnagyobb részét a Ferencvárosnál töltötte, de tizenhárom meccs erejéig a belga bajnokság csatárait is riogatta a Germinal Beerschot színeiben, majd föltűnt a szlovákiai Dunaszerdahelynél, a BVSC-nél, a Vasasnál, a Rába ETO-nál és a Diósgyőri VTK csapatában is. A Ferencvárossal egyszeres Magyar Kupa-győztes (1991), valamint kétszeres bajnoki ezüstérmes (1988–1989, 1990–1990). Pintér játékosedzőként kezdte szakvezetői munkáját, majd vezetőedzőként dolgozott Sárváron, Celldömölkön, Pápán, Sopronban (ahol két időszakot is eltöltött), a Ferencvárosnál, a Vasasnál és két időszakban a Győri ETO FC-nél. A Ferencvárossal megnyerte a 2003–2004-es bajnoki címet – miután idény közben váltotta Garami Józsefet –, valamint a Szuperkupát és a 2004-es Magyar Kupa-döntőt. A Sopron csapatával (éppen az FTC ellen) hódította el a 2005-ös Magyar Kupát, a Győri ETO-val pedig a 2012–2013-as szezonban lett aranyérmes az NB I-ben, és a DVSC-Tevát legyőzve elhódította a Szuperkupát is. Pintér elődje, Egervári Sándor több mint három év után október 11-én mondott le, miután a csapat 8–1-re kikapott Hollandiában világbajnoki selejtezőn. A selejtezők utolsó mérkőzésen Csábi József dirigálta az együttest.