Negyvenezer dühös katalán várta az elnök elleni ítéletet

Fotó: AFP / JOSEP LAGO

-

A barcelonai bíróság elé áll Katalónia volt elnöke, Artur Mas, mert 3 éve a spanyol kormány tiltása ellenére a függetlenségről szóló népszavazást szervezett.


Tüntetők tömege várja Artur Mas ítéletét a barcelonai bíróság előtt hétfőn délután. A volt kormányzó teljes felelősséget vállalt a 2014-es népszavazásért, ezért 10 évre is eltilthatják a közügyektől. Az alkotmányellenesnek tekintett népszavazást 42 ezer önkéntes biztosította, közigazgatásban dolgozók nem vehettek részt benne. Az elnök helyettesének és Katalónia volt oktatásügyi miniszterének is felelnie kell az alternatív népszavazásért.


Nincs egyedül

A várakozó tömeg azt skandálja: „függetlenség”, „demokrácia” és „nem vagytok egyedül”. A tömegben jelen volt Carles Puigdemont jelenlegi katalán elnök, Carme Forcadell, a katalán parlament elnöke, helyi kormánytagok és katalán önkormányzatok képviselői is.

A politikus az ügyvédjére bízta az ügyészek kérdéseinek megválaszolását, de a tárgyalás végén ő is felszólalt. Elmondta, napokkal a választás előtt sem tisztázta a madridi legfelsőbb bíróság, hogy mik lennének a népszavazás következményei. Ő nem kívánta megsérteni a törvényt. Ha a szavazás alkotmányellenes volt,


miért nem tett semmit az alkotmánybíróság, hogy megakadályozza?

– tette fel a kérdést a katalán politikus.


Az enyém volt a politikai kezdeményezés

– mondta Mas a bíróságon. Szerinte nem az alkotmánybírósággal szembeni engedetlenség szándéka vezette, hanem az, hogy megfeleljen a katalán autonóm parlament határozatának, amely nagy többséggel támogatta a népszavazást. Ennek pedig az volt a célja, hogy megismerjék az emberek véleményét a kormány függetlenségi terveivel kapcsolatban – tette hozzá.

Ráadásul a katalán önrendelkezés kérdése változatlanul aktuális, a tervek szerint idén ismét voksolhatnak róla. Spanyol napilapok szerint Madrid egy esetleges szeptemberi népszavazás esetén a rendőrséget is bevetné, és bezáratná az iskolákat, ahol a szavazófülkéket állítanák fel.


Visszaszámlálás

Carles Puidgemont, a jelenlegi elnök szerint a Mas elleni eljárás nem fogja megállítani a visszaszámlálást a szeptemberi népszavazás előtt. Felszólalt a tüntetésen is néhány katalán politikus társaságában. A tüntetők sárga-piros csíkos zászlókkal és a függetlenség jelképeivel fejezik ki szimpátiájukat.

A pénteki máltai EU-konferencián Mariano Rajoy spanyol kormányfő azt mondta: hajlandó tárgyalni Katalóniával, de mindenkinek be kell tartania a törvényt, a függetlenségről szóló népszavazás pedig alkotmányellenes.

A madridi kormány igazságügyi minisztere, Rafael Catalá szerint a Mas elleni eljárás nem politikai per, hanem a jogszabályok megszegésének a következménye. A bíróság előtti demonstrációról azt mondta: az annak a jele, hogy nem tisztelik a bírói hatalmat.


Sors és szuverenitás

Mas 2010 és 2016 között állt a katalán autonómia élén. A népszavazást azzal hirdette meg, hogy a katalánoknak joguk van sorsukról dönteni. A spanyol kormány szerint azonban a referendum sérti a spanyol szuverenitást, és a katalán függetlenségről csak országos referendumot lehetne tartani – ezt viszont a katalánok utasították el.


Katalónia Spanyolország egyik leggazdagabb és legfejlettebb területe, saját nyelvvel és kultúrával. Régóta küzdenek a Spanyolországtól való elszakadásért, szeptemberben pedig ismét népszavazás dönthet a 7,5 millió lakosú állam jövőjéről. Bár a 2014-es népszavazáson kevesebb mint a választásra jogosultak fele vett részt, több mint 80 százalékuk az elszakadásra szavazott.