Négyezren keresik az eltűnt tengeralattjárót

-

Franciaországnyi területet kell átfésülni a San Juan után.


Szokatlan zajt rögzítettek egy hete abban térségben, ahol utolsó bejelentkezése után eltűnt a San Juan tengeralattjáró – mondta Enrique Balbi, az argentin haditengerészet szóvivője. A ún. hidroakusztikus anomáliát egy egyesült államokbeli intézet rögzítette, de erről csak most értesítette az argentin hatóságokat.

Balbi szerint valószínűtlen, hogy a tengeralattjáró felrobbant volna, mert egy akkora detonáció nem maradhatott volna észrevétlen. Három hadihajó van útban a szóban forgó térségbe. A mentés kritikus szakaszba ért a bajba került 44 tengerész számára, mert ha a San Juan hét nappal ezelőtt elmerült, akkor mostanság fogyhat el a fedélzetén lévő oxigénkészlet.

A keresésben négyezer ember vesz részt az északról déli irányban mintegy ezer kilométer hosszú, nyugat felé pedig mintegy 500 kilométer széles, Franciaországnyi területen. Tizennégy hajót és négy repülőgépet vezényeltek oda, a kutatásban Brazília, Chile, az USA, Franciaország és Nagy-Britannia is besegít.

London csütörtökön egy repülőgépet irányított Argentínába, fedélzetén különleges, koncentrált oxigént, légtisztító eszközöket, vizet és élelmiszert tartalmazó konténerekkel, amelyeket el lehet juttatni a tengeralattjáró legénységének.