Négy miniszterét cserélheti le Orbán

Fotó: MTI/Beliczay László

-

Az új Fidesz-kormányban nem szakértelem alapján osztják majd a vezető pozíciókat, így a miniszteri és az államtitkári posztokra is „klasszikus politikusok” kerülnek majd, a szakmai munka pedig az államtitkári szint alá kerül – tudta meg a VS.hu kormányközeli forrásokból. A helyezkedés már megkezdődött.


A minisztériumi struktúra nagy valószínűséggel változatlan marad, vagyis a betölthető posztok száma nem nő. Az új rendszerben főként azok az első vonalas fideszes politikusok ülhetnek miniszteri székbe, akik az elmúlt négy évben a kormányon kívül dolgoztak a párt sikeréért. Azt ugyanakkor minden forrásunk megerősítette, hogy a döntés Orbán Viktor miniszterelnök privilégiuma, aki a választások után határoz véglegesen. A helyezkedés és a találgatások azonban már egy ideje beindultak. Azt többen is megerősítették, hogy Lázár Jánosnak komoly esélye van átvenni Navracsics Tibor helyét a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) élén, ahogyan Rogán Antal is esélyes a fejlesztési tárca vezetésére. Arra pedig Orbán Viktor korábban nagy nyilvánosság előtt utalt, hogy Pintér Sándor belügyi és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterek újrázhatnak a Fidesz választási győzelme esetén. Emellett több forrásunk is valószínűsítette Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere és Hende Csaba honvédelmi miniszter maradását. Szinte biztosan nem folytatja ugyanakkor Fazekas Sándor vidékfejlesztési tárcavezető, akinek utódjáról folynak a találgatások, de volt olyan forrásunk, aki Kósa Lajos nevét említette befutóként. A Fidesz ügyvezető alelnökének neve ugyanakkor frakcióvezetőként is felmerült. Szintén kérdéses Martonyi János szerepvállalása az új kormányban. Ha nem vállal újabb négy évet, akkor helyette Navracsics Tibor, vagy Szijjártó Péter vezethetik a magyar diplomáciát.


minisztériumok

A nagyobb mozgás az államtitkárok szintjén várható, ahol a fenti logika alapján túlsúlyba kerülhetnek a fideszes politikusok a szakemberek helyett. Nagy valószínűséggel ezen a szinten kapnak megbízatást a Fidesz szóvivői – Selmeczi Gabriella, Hoppál Péter és Zsigó Róbert – az elmúlt években nyújtott teljesítményükért cserébe. Szinte biztosan nem kap újra szerepet a kormányban Hoffmann Rózsa közoktatási és Szócska Miklós egészségügyi államtitkár. A VS.hu információi szerint az egészségügyi államtitkárságra komoly esélye van Zombor Gábor kecskeméti polgármesternek, akit már négy éve is megkerestek ugyanezzel a pozícióval.