Nagyobb autonómiát szeretne a Lombardia és Veneto

Fotó: AFP / GABRIEL BOUYS

-

Nagy többséggel az autonómia bővítésére szavazott Olaszország két gazdag északi régiójának lakossága.


Lombardiában a résztvevők 95 százaléka voksolt igennel, mintegy 40 százalékos részvételi arány mellett, míg Venetóban az igenek 98 százalékos többségét mutatják a részeredmények, közel 60 százalékos részvételi arány mellett.

Lombardia és Veneto az olasz gazdaság teljesítményének mintegy harmadát adják. A két régiót kormányzó, függetlenségpárti Északi Liga célja a nem kötelező érvényű referendummal az volt, hogy az államkasszába jelenleg befolyó adóbevételeik legalább felét megtarthassák a régiók, de nagyobb önállóságot szorgalmaznak a migrációs politika és a biztonság terén is.

"A célt elértük, új korszak kezdődött Veneto történetében" – írta Luca Zaia tartományi elnök a Facebookon. Szép eredménynek nevezve, hogy a régió több mint kétmillió lakosa járult az urnákhoz. Az elnök szerint hackertámadás érte a régió kormányzatát a szavazatszámlálás közben, ezért telefonon kellett elérniük minden települést, és a végső eredményekre néhány órát várni kellhet.

A kampányban az Északi Liga azzal érvelt, hogy az Olaszország gazdasági motorjának számító Veneto és Lombardia adóterhei elviselhetetlenek. Lombardia éves szinten 57,6 milliárd eurót (mintegy 18 ezer milliárd forint), Veneto pedig 19,3 milliárd eurót utal a római államháztartásnak.

A népszavazás az Északi Liga választási fogása volt támogatottságának növelésére néhány hónappal a tavaszi parlamenti választások előtt. Lombardiában a tartományi elnök Roberto Maroni, Venetóban Luca Zaia kezdeményezte a referendumot. Mindketten az Északi Liga politikusai.