Na, mi van, ti már haldokoltok?

Fotó: Magócsi Márton

-

Saját készítésű videókban mondták el szomolyai roma nők, milyen tapasztalatuk van az egészségügyről. Van, akinek a származására tettek megjegyzést, más pedig saját felelősségére mondott nemet a császármetszésre, és utólag kiderült, igaza volt. A Sajátszínház projekt résztvevői azóta szociodrámás foglalkozásokon is feldolgozták a történeteiket, és hamarosan elkészül a színházi előadás, amelyet Budapesten is bemutatnak. A videók egy részét most ön is megnézheti az Abcúgon!


Szomolya


„Na, Lakatosné, megszületett a babája, kicsit sötét bőrű lett, de biztos odakozmált a tészta, azért” – viccelődtek a kórházban Noémivel a fia születésekor. Már a magzatvize is elfolyt, ő mégis fontosnak tartotta, hogy mielőtt a szülőszobára megy, mindent rendbe tegyen odahaza, és a gyerekeknek is kiszaggassa a tésztát. Akkoriban pincelakásban éltek, ahogy sok más szomolyai roma, de ezek jó részét már felszámolták, így Noémiék is elköltözhettek – írja az Abcúg.

Nem vette zokon, hogy az orvos a származásán szórakozott, húsz év elteltével is jót derül rajta. Azt viszont kicsit szégyelli, hogy a házimunka miatt ilyen későn ment csak be a kórházba. “Hát anyu, jó hülye vagy” – nevetett az egészen a mára felcseperedett fiú, aki egy filmvetítésen találkozott először anyja történetével. Noémi ugyanis nemrég diktafonra mondta az egészet, és egy videót is vágott hozzá, amit most először mutat meg a nagyobb nyilvánosságnak:



Noémi is egyike azoknak a szomolyai közmunkás nőknek, akik az elmúlt egy évben részt vettek a Sajátszínház nevű programban, amelyet öt civil szervezet vitt el a Borsod megyei faluba. Ez egy több elemből álló projekt, amelynek a vége egy színházi előadás lesz, de az egész tavaly nyáron, egy “Digitális történetmesélés” nevű résszel kezdődött. Ekkor készült el Noémi videója is.

“Azt akartuk elérni, hogy minden résztvevő megtapasztalja: az én történetem is számít, kompetens vagyok a saját életemet illetően, és másoknak is jelent valamit az én történetem” – foglalta össze Horváth Kata, a projektet vezető Parforum Részvételi Kutatóműhely munkatársa a digitális történetmesélés célját. A szervezők arra kérték a programba bevont roma nőket és gyerekeket, hogy olyan videókat készítsenek, amelyek az egészségügyi és szociális ellátórendszerrel, a gyerekvédelemmel való találkozásukat mutatják be. “Ezek olyan találkozások, amelyek fontosak minden nőnek, de különösen a sérülékeny helyzetben lévő, szegény roma nők számára. Hogyan bánnak az intézmények és azok képviselői az anyákkal? Támogatják-e őket a gyerekvállalásban, gyereknevelésben? Kompetens szülőnek tartják-e őket? Mely pontokon és hogyan avatkoznak be a családok életébe? Illetve hogyan tudom megvédeni magam és a gyerekem? Ilyen kérdéseket akartunk a felszínre hozni”.


Noémi


A videók két nap alatt készültek el: az első napon egy csoportfoglalkozáson átbeszélték, hogy ki, milyen történetet szeretne elmondani. Másnap diktafonra mondták, és illusztrációkat kerestek hozzá az interneten és a saját fotóik közt. Ha segítséggel is, de mindenki maga vágta össze a videóját.

„Eleinte nagyon nem akartam belemenni, hogy egész nap itt hagyjam a beteg férjemet. Én szoktam kikészíteni neki a gyógyszerét is. Aztán meggyőztek, hogy nem kisgyerek már, én meg legalább szórakozok egy kicsit” – mondta Noémi. “A végén majdnem minden történeten elsírtam magam”.

“Nagyon személyes történeteket hoztak. Kiderült, hogy hiába élnek egy faluban, ezek az emberek sokszor nem is ismerik egymást” – mondta Lázár Irén helyi szociális munkás, aki a Szomolyai Magyar Roma Egyesület elnökeként segíti a szervezést. “A digitális történetmesélés segített jobban megérteni egymás viselkedését. Volt, akit korábban lenéztek azért, ahogy neveli a gyerekeit, vagy mert nem tartja úgy rendben a házát, ahogy kellene. De amikor elmondta a történetét, tisztelni kezdték, hogy annyi probléma ellenére is teszi a dolgát” – mondta. “Volt, aki a második napra lecserélte a történetét. Először a férjével való gondjairól akart beszélni, de meggondolta magát, mert évek óta újra rendben van a házassága. Inkább nem akarta felhánytorgatni a múltat”.


Lázár Irén


Sokan csak a csoportfoglalkozáson ismerték meg Ilona történetét is, aki állami gondozásban nőtt fel, majd az egyik leginkább lenézett szomolyai családhoz került. Később egy bántalmazó férfi felesége lett, akitől csak nehezen tudott megszabadulni, segítséget pedig nem nagyon kapott, a gyámhivatal inkább védelembe vette a gyerekét. “Ahogy ez szóba került, a többiek is elmondták a gyerekeik védelembe vételéről szóló élményeiket. Fontos volt, hogy Ilona ezt ennyi idő után kirakta az ablakba” – mondta Horváth Kata. Ilona videóját itt nézheti meg:



Noémihez hasonlóan Rita is a szülése történetéből készített videót: nem engedte az orvosoknak, hogy császármetszést végezzenek rajta, inkább saját felelősségére eljött a kórházból, és néhány nappal később egészséges kisbabának adott életet. Ezért is lett a videójának az a címe, hogy: Döntés.

„Pont ez jutott eszembe. Van a családban ennél fájóbb dolog is, de azt direkt nem akartam” – mesélte. Rita szerint sokszor érezni, hogy az orvosok, ápolók nem úgy bánnak a roma betegekkel, ahogy a többiekkel. “Lenézőek velünk. Egyszer a fiam rosszul lett az iskolában, és elment az orvoshoz, aki úgy fogadta, hogy: na, mi van, ti már haldokoltok?” – mondta. Rita ilyenkor mindig kiáll az igazáért, és megmondja a magáét az orvosoknak, de nincs sok eredménye. “Ezzel szemben csak védekezni lehet. Nekünk ezzel kell együtt élnünk. De van, amikor kedvesek, Illés fiam születésekor például gratuláltak”.



A csoportfoglalkozáson felszínre hoztak néhány olyan történetet is, ami többekkel megesett, de videót nem feltétlenül csináltak róla. “A nyolc résztvevőből öten mondták, hogy szülés után elkötötték a petevezetéküket. Volt aki ezt maga kérte, de többekkel ez tudtukon kívül történt. Vagy nem tudták, mit írnak alá, vagy egyszerűen nem szóltak nekik” – mondta Horváth Kata, aki szerint az egyik nőnél csak évekkel később, egy nőgyógyászati vizsgálat alkalmával derült erre fény.


Na, mi van, ti már haldokoltok?

Rita


Na, mi van, ti már haldokoltok?

A program néhány tagja az irodában, háttal Horváth Kata, a Parforum Nonprofit Közhasznú Kft. munkatársa


Lázár Irén szerint a többség a digitális történetmesélés után nem akart továbbmenni a szociodrámára, mert attól tartottak, tudni kell hozzá színészkedni. Ehhez képest szeptember óta olyanok is jelezték, hogy részt vennének a dologban, akik korábban az egész programra nemet mondtak. Utólag viszont már nem csatlakozhattak, mert fontos volt egyben tartani a kialakuló közösséget. Lázár Irén szerint azért gondolták meg magukat, mert látták, hogy a résztvevők mindig jókedvűen szállnak le a buszról a próbák után. A sajátszínházasok ma már külön közösséget alkotnak a faluban, de a szervezők szerint ez nem fenyeget klikkesedéssel, hiszen korábban még ez a csoport sem volt egységes, ők is külön klikkeket alkottak.

Noémi szerint sok falubeli “kérdezősködik, hogy mi történik a szociodrámán, de nem mondunk semmit, mert ami ott elhangzik, az titok. Hadd furkálja csak őket a kíváncsiság”. Örül, hogy áprilisban a fővárosban is bemutatják az előadásukat, mert egyúttal meglátogathatja legidősebb, már Budapesten élő fiát.

Rita sem tart a budapesti előadástól, a szomolyaitól viszont sokkal inkább, hiszen ott fog ülni a közönségben több ismerőse, köztük a polgármester és a háziorvos is.

„Szerencsére a polgármester partnerként tekint ránk” – mondta Lázár Irén. “Beleegyezett, hogy a digitális történetmesélés alatt ne menjenek dolgozni, vagy hogy előbb eljöjjenek, amikor úgy volt a próba”. Igaz, a közmunkások ilyenkor fizetés nélküli szabadságra mennek, amit a program keretéből pótolnak nekik.

A projektben eleinte sályi romák is részt vettek, de ők a szociodrámás és a színházas foglalkozásokból már kimaradtak. Éppen azért, mert nem mertek eljönni a közmunkáról. Attól tartottak, ha el is engedik őket, emiatt hátrányba kerülnek majd a többi falubelivel szemben, és legközelebb már be sem osztják őket a közmunkára. Eredetileg felmerült, hogy az egész programot a közmunka témája köré szervezzék, ami Horváth Kata szerint nagyon érdekes lett volna, mégsem tehették meg, mert túlságosan érinti a helyi hierarchiát.

“Egyszerre szeretnénk a társadalmi tudatosság irányába mozdítani a gondolkodásukat, hogy saját helyzetükre minél jobban rálássanak, és egyszerre kell védenünk is őket. Mivel az anyaság (nagymamaság) az egyik legfontosabb építőköve e 35-45 éves asszonyok identitásának, és ennek megélését nagyon erősen meghatározzák az egészségügyi és szociális intézményekkel való találkozásaik, ugyanakkor ez kevésbé érinti a helyi hierarchiaviszonyokat, kézenfekvő döntésnek tűnik, hogy ezzel foglalkozzon az ő saját színházuk”.