MTK-Sporting nyitja a Hidegkutit

Fotó: MTI / MTI

Kék-fehérek a zöld-fehérek ellen – nemzetközi szinten.


A portugál Sporting Lisboa lesz az új Hidegkuti Stadion nyitómérkőzésén a házigazda MTK ellenfele. Erről a két klub képviselői állapodtak meg azon a találkozón, amelyet az antwerpeni Bosuil Stadionban rendeztek meg a két csapat 1964-es Kupagyőztesek Európa Kupája-döntőjének ötvenéves évfordulója alkalmából. A magyar egyesület pénteki tájékoztatása szerint az eseményen több olyan játékos is részt vett – mindkét együttesből –, aki pályára lépett a fináléban. A párharc első felvonását még a brüsszeli Heysel Stadionban rendezték meg, ám a 3–3-as végeredmény miatt megismételt találkozóra volt szükség, ezt aztán Antwerpenben Joao Morais szögletből (!) szerzett góljával 1–0-ra nyerték a portugálok. Ez volt az első alkalom, amikor magyar csapat európai kupadöntőben szerepelt.



A díszvacsorán Deutsch Péter, az MTK ügyvezető elnöke, valamint Domonyai László klubigazgató mondott beszédet, a portugáloktól pedig Bruno de Carvalho, a klub elnöke szólt elismeréssel a két csapat ötven évvel ezelőtti teljesítményéről. Közben a Ferencváros gőzerővel keresi ellenfelét az Albert-stadion nyitómeccsére: a Blikk úgy értesült, a zöldek az Atlético Madriddal és a Chelseavel is egyeztetnek.