Mourinho egy szörnyeteggel és egy állattal jutott a BL-elődöntőbe

Fotó: Julian Finney/Getty Images / Julian Finney/Getty Images

-

Carlo Ancelotti nem tagadta, hogy a Real Madrid szerencsével jutott a négy közé Bajnokok Ligájában, Jürgen Klopp szerint senki sem bánthatja a Dortmundot a kiesésért. Laurent Blanc a rutintalansággal magyarázta a PSG búcsúját, José Mourinho a középpályásait dicsérte, és nem volt hajlandó a Reallal foglalkozni.


„Amit a csapat nyújtott a mérkőzésen, az hihetetlen volt” – nyilatkozta Jürgen Klopp a Real kiejtését a 2-0-s győzelemmel egyetlen gólra megközelítő Dortmundról. „Büszke vagyok a játékosaimra, de ilyen a Bajnokok Ligája. A visszavágón mi voltunk a domináns csapat, de az első körben is hasonló teljesítményt kellett volna nyújtanunk. A játékunk alapján senkinek egy szava sem lehet, hogy nem jutottunk tovább."


A Real Madridnak 3-0-es hazai siker után sikerült izgalmassá tenni a párharcot: kellett hozzá Christiano Ronaldo hiánya, Angel Di Maria kihagyott tizenegyese és némi szenvedés a pályán. Utóbbit Carlo Ancelotti nem is akarta elmismásolni: „A Real Madrid nagyon szerencsésnek érezheti magát, hogy bejutott a következő körbe” – nyilatkozta az olasz. „Az elődöntő ez az egyetlen dolog, aminek örülhetünk, hisz nagy szenvedés árán jött össze a továbbjutás. Az első játékrészben nehezítettük meg a dolgunk, a csata újra nyitottá vált. Casillas az egyik ok, hogy ott lehetünk az elődöntőben, nagyon jó teljesítményt nyújtott.”



A Paris Saint-German 3-1-es győzelem után bukta el a továbbjutást a Chelsea otthonában, Andre Schürrle és a csereként beálló Demba Ba góljai vették el a francia bajnoktól a négy közé jutást. Laurent Blanc szerint csapata túl fiatal volt egy ilyen szintű csatához. "Idő kell nekünk, hogy felnőjünk a feladathoz, és ehhez egy vagy két év nem elég. De az is kiderült, hogy nem tudjuk nélkülözni Ibrahimovicot.” Elismerte, fizikailag jobb volt az ellenfél, de ettől nem szenvedtek nagy hátrányt. „Csak öt perccel a vége előtt estünk ki a Bajnokok Ligájából. Nem teljesítettünk rosszul."



A Chelsea-t irányító José Mourinho a védekező középpályásként tökéletest alkotó David Luizról áradozott a meccs után a maga őszinte stílusában: "Úgy dolgoztak Lamparddal együtt a középpályán mint az állatok, David egy szörnyeteg." A portugál azt is elárulta, mit mondott a játékosainak, amikor a hajrában szerzett második hazai gól után odarohant hozzájuk. "Nem ünnepelni mentem, hanem megmondani Torresnek és Bának, hogy milyen váltást kell megcsinálniuk. Még hátra volt három perc és a ráadás, túl kockázatos lett volna, ha azzal a játékkal megyünk tovább, amit addig játszottunk." Megvan rá az esély, hogy Mourinhónak korábbi csapatával a Real Madriddal kell szembenéznie az elődöntőben, de állítólag ez nem izgatja. „Teljesen mindegy, ki lesz az ellenfél, az elődöntőben vagyunk. Ha már a negyeddöntő ilyen mérkőzéseket hozott, képzeljék mi lesz, ha már csak négy csapat van a porondon." A portugál tréner már volt hasonló helyzetben, a 2009-2010-es BL szezonban megkapta az előző csapatát: az Inter edzőjeként a Chelsea-t 3-1-es összesítéssel ütötte ki a legjobb tizenhat közül. A BL szerdai játéknapján a Bayern München a Manchester United csapatát fogadja, a másik ágon pedig a spanyol bajnoki címért küzdő Atlético Madrid és Barcelona csap össze. Mind a két mérkőzés első köre 1-1-es döntetlennel végződött.