Moszkva Trump kedvéért sem mond le a Krímről

-

Oroszország ragaszkodik az Ukrajnától elcsatolt területhez.


A Krím félsziget Oroszország része, Oroszország pedig saját területeit nem adja vissza – jelentette ki az orosz külügyi szóvivő az amerikai fehér házi szóvivő felvetésére reagálva. Sean Spicer kedden, szokásos napi sajtóértekezletén azt mondta, Donald Trump elnök elvárja az orosz kormányzattól az ukrajnai erőszak csökkentését és a Krím visszaadását.

A moszkvai külügyi szóvivő, Marija Zaharova a válasszal együtt emlékeztetett rá, hogy a G20-ak február 16–17-i külügyminiszeri találkozóján Szergej Lavrov orosz külügyminiszter külön tárgyalóasztalhoz ül amerikai kollégájával, Rex Tillersonnal. Ez lesz az első megbeszélésük. A kétoldalú kapcsolatokon kívül megvitatják azokat a nemzetközi kérdéseket és válsághelyzeteket is, amelyekben együttműködhet a két ország. Lavrov február 17–18-án, a Müncheni Biztonságpolitikai Értekezlet alkalmával tárgyalóasztalhoz ül Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral és Federica Mogherinivel, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével, valamint a török, a francia, a szlovák és a horvát kollégájával is.