MOB: riói terv rendben, Czene az új alelnök

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A riói felkészülési tervet leokézták, Czene alelnök lett, Schmitt keze saját maga felé hajlott.


A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) hétfői közgyűlésén elfogadták a szocsi téli olimpiáról szóló beszámolót, valamint a 2016-os riói nyári ötkarikás játékokra való felkészülés programját és irányelveit. Utóbbi szerint – ha minden sportágban a legoptimálisabban alakul a kvótaszerzés – 211–232 magyar sportoló vehet részt a brazíliai világeseményen. A közgyűlés döntött a nankingi II. nyári ifjúsági olimpiai játékokon való részvételről és csapatkijelölésről, valamint arról, hogy Magyarország ott lesz a 2015-ös bakui Európai Játékokon. A közgyűlés Czene Attilát, a Nemzeti Szabadidősport Szövetség elnökét 111 igen, és 2 nem szavazat mellett a MOB alelnökévé választotta. Módosították az alapszabályt is, amelynek értelmében - Schmitt Pál javaslatára - a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) mindenkori magyar tagjai ezentúl nemcsak a MOB közgyűlésen és az elnökségben, hanem az olimpiai sportágak versenysportjáért felelős szakmai tagozatban is szavazati joggal rendelkeznek. A tagság elfogadta az elnökség 2013. évi szakmai beszámolóját, a könyvvizsgálói és a felügyelő bizottsági jelentést, továbbá a MOB 2013. évi beszámolóját és annak közhasznúsági mellékletét. A könyvvizsgálói jelentés szerint a MOB 2013-ban összesen 9 milliárd 547 millió 462 forint bevételt könyvelhetett el, az alaptevékenységét 40 millió 249 ezer forint, míg a vállalkozói tevékenységét 192 ezer forint pozitív eredménnyel zárta. „Sikeres téli olimpián vagyunk túl, ugyanakkor az előttünk álló feladatokról, nagy nemzetközi versenyeken való részvételekről is döntöttünk – értékelt Borkai Zsolt, a MOB elnöke, a közgyűlés után. – Remélem, fiataljaink az ifjúság számára legnagyobb versenyen, a nankingi ifjúsági olimpián is sikeresek lesznek. Ezen kívül a különféle jelentések elfogadása is szükséges volt ahhoz, hogy tovább tudjunk működni.” Borkai Zsolt hangsúlyozta: a magyar állam a tavalyi évben kiemelkedő összeggel támogatta a magyar sportot. Hozzátette: 2014-ben is hasonló nagyságrendű összegből tudnak gazdálkodni, s a MOB egyik fő feladata továbbra is az, hogy odafigyeljen, a pénzek a szövetségeknél és az egyesületeknél megfelelően legyenek felhasználva annak érdekében, hogy a magyar sport minél sikeresebb legyen. Siklós Erik, a MOB marketing és kommunikációs igazgatója bejelentette, hogy a magyar versenyzők az idei felnőtt világversenyeken eddig 63 olimpiai pontot szereztek az ötkarikás versenyszámokban. A közgyűlésen MOB Érdemérmet vehetett át Tóth Krisztina, hétszeres Európa-bajnok asztaliteniszező, Bodnár András olimpiai bajnok vízilabdázó, Elek István, a Magyar Súlyemelő Szövetség társelnöke, a MOB tagja, Pham Ngoc Chu vietnami üzletember, a MOB-tagja, a Magyar Súlyemelő Szövetség elnökségi tagja, Fenyvesi Csaba olimpiai bajnok vívó és Furkó Kálmán hétdanos karatemester. Posztumusz érdemérmet kapott Kolczonay Ernő olimpiai ezüstérmes párbajtőrvívó. A közgyűlés előtt a MOB 2017 végéig meghosszabbította együttműködési megállapodását a Hunguest Hotelsszel.