Minden vizsgálatot elvégeztek Welsz Tamás holttestén

Fotó: charitymarch.com

Minden szükséges mintát levettek a toxikológusok Welsz Tamás holttestéből. A hatóságok írásban hozzájárultak a hamvasztáshoz.


A rendőrség várhatóan a jövő héten adja ki családjának Welsz Tamás holttestét - írja a Blikk. A halotti anyakönyvi kivonatot is akkor kapják meg a hozzátartozók a lap szerint. Welsz Tamás holtteste már halála napján a SOTE patológiai intézetébe került, ott végezték a korbonctani szakértői vizsgálatokat. „A hatóságok értesítése szerint az orvosok önkezűséget állapítottak meg, bebizonyosodott, hogy idegen anyag okozott mérgezést, ezért a testet további toxikológiai vizsgálatnak vetették alá” - olvasható a Blikk cikkében. Ezután már a családnak kell gondoskodnia a tetem hűtéséről, s ők rendelkeznek arról is, hogy mikor, hol és hogyan temetik el. Közben kiderült, a család csütörtökön, a lap cikkéből tudta meg, hogy Welsz Tamás érdi otthonán és a Logodi utcai lakásán kívül egy harmadik lakást tartott fenn Budán, a Zsolt utcában. Így most a családtagok lehetőségeik szerint igyekeznek kideríteni az adott ingatlan pontos helyrajzi számát, s az alapján pontosítani annak tulajdonjogát.