Minden és mindenki Mourinho ellen

Fotó: Getty Images

-

HÁTTÉR

Az elbukott elődöntők, a két csapat formája, a madridi emlékei, az UEFA közbelépése és a kekeckedő újságírók, tehát az égvilágon minden José Mourinho ellen dolgozik az Atlético-Chelsea BL-elődöntő odavágója előtt. Diego Simeone pár udvarias fordulattal igyekezett enyhíteni kollégája kínjait, a hazai drukkerek pedig ünnepelve fogadták az ellenfélként visszatérő Torrest, akinek főszerepet kell vállalni kedvenc csapata ellen. A labdabirtoklástól és a nagy szavaktól is óvakodnak a csapatok, de aligha lesz unalmas a kedd esti csatájuk.


„Mourinho viharok közt távozott Madridból, és a legsötétebb felhők közt tér vissza” - a Telegraph ezzel a felvezetéssel köszöntötte a portugált, utalva a Real-szurkolóknak a portugált sújtó tavalyi füttykoncertjeire, illetve a Sunderland elleni csúfos szombati vereségre. Mourinho 78. meccsén először kapott ki otthon a Chelsea-vel, ráadásul alighanem a bajnoki címet is elbukta a Liverpoollal szemben. Ez a hangulat az edző szavaiban is visszaköszönt, szokásával ellentétben nem volt hajlandó túl sokat foglalkozni az ellenféllel a meccs előtt: „Nem fogok a sajtó előtt arról beszélni, milyen következtetésre jutottunk az Atléticóval kapcsolatban.” Az Atléticót irányító Diego Simeone meg is védte a szűkszavúságát: „Ebben a szakaszban a szavak már nem számítanak, csak arra valók, hogy valamivel megtöltsék a címlapot.” Ő viszont legalább annyit hajlandó volt kifejteni, hogy két feltűnően hasonló csapat találkozik az elődöntőben. „Mindketten a legkevesebb gólt kaptuk a Premier League-ben illetve a La Ligában, mindeketten közvetlen támadófocit játszunk, és jól taktikázunk.”  A középpályása, Raul Garcia is ezt erősítette meg: „Két gondolkodó típusú edző találkozik és két olyan csapat, amelyik inkább az ellenfélre bízza a labdabirtoklást.”

Ki emlékszik már arra, hogy Beckhamet Simeonéról állították ki 1998-ban?


Az angol újságírók persze nem hagyták békén Mourinhót, és rákérdeztek, a szombat esti, bírókat ostorozó szarkazmusa után két nappal miért váltott szükszavú mogorvába. „Semmi sem változott” - jött a válasz. „Csak az időjárás.” Kollégája morcosságát ezután megint Simeone igyekezett enyhíteni, amikor a sokat ostorozott Chelsea-csatársor védelmére kelt, Torrest és Eto’o-t is remek támadónak nevezve. A szép szavak aligha vigasztalják Mourinhót, ráadásul Eto’o a hétvégén lesérült, így rá nem lehet számítani Madridban. Torres ezért várhatóan főszerepet kap nevelőegyesülete otthonában, ahol 12 éven át focizott, és 21 évesen csapatkapitánnyá és európai klasszissá vált. Mourinho ezt a témát is igyekezett rövidre zárni: „Torres napi szinten beszél a spanyol fociról, és soha nem titkolta, hogy nagy Atlético-drukker. Kedden viszont mindent megtesz a Chelsea-ért.” Simenoe ezzel szemben kicsit közelebb hozta a focistát a hazaiakhoz: „Biztos vagyok benne, hogy a meccs előtt és után azt az ovációt fogja kapni a szurkolóktól, amit megérdemel. A lelke mélyén ő mindig egy marad közülünk, és mindig ez a hely marad az otthona.” Szavait igazolta, hogy a spanyol csatárt egy csapat Atlético-szurkoló ünnepelve fogadta a reptéren, annak ellenére, hogy hat év eltelt, amióta elment, és hogy Londonban enyhén szólva mellékszerepbe süllyedt.


Torres a hírek szerint nyártól újra az Atléticonál futballozhat, így helyet cserélhet a hazaiak kulcsjátékosával, Diego Costával, akinek a Chelsea a legkomolyabb kérője. Az Atleti kölcsönkapusa, Thibaut Courtois viszont a Chelsea focistájaként segítheti a spanyolok kiejtését. Bár egy záradék értelmében csak 3 millió euro ellenében védhetne a londoniak ellen, az UEFA közbelépett (még az elődöntő kisorsolása előtt), és jelezte, hogy a Chelsea ezért nem kérhet pénzt. Mourinho erről sem volt hajlandó beszélni: „Azt hiszem az UEFA döntését jobb nem kommentálni.” Ugyanígy reagált, amikor a másodedzője örjöngéséről kérdezték, akit neki kellett megfékeznie a szombati vereség után: „19 csapat van rajtunk kívül, a Premier League-ről most őket kell kérdezni.” Eto’o kiesése mellett Hazard hiányzása is komoly feladatot jelenthet a portugálnak, bár a legfrissebb hírek szerint a két hete a PSG ellen lesérült belga elutazott Madridba. Ivanovics viszont eltiltása miatt biztosan nem lesz a kezdőben.

Courtois mégis a kapuba állhat saját klubja ellen Courtois mégis a kapuba állhat saját klubja ellen

Az Atlético a Chelsea-vel ellentétben az Elche elleni 2-0-val hangolt az elődöntőre, és a formája is sokkal kiegyensúlyozottabb: az utóbbi nyolc bajnokiját megnyerve vezeti a bajnokságot. Mourinho csapatának a legnagyobb feladat a hétvégén is betaláló Diego Costa megállítása lesz, aki 35 gólnál tart az összes sorozatban, hetet szerzett a BL mostani idényében, ahol csapata ráadásul még veretlen. Mourinhót ezúttal a statsiztika is nyomaszthatja, kedd este nyolcadik BL-elődöntőjében ül a kispadon, ezzel megdönti Sir Alex Ferguson rekordját, de erre a sorozatra aligha gondol szeretettel. A Reallal zsinórban három kiesést élt meg a négy között a legutóbbi három szezonban, és a Chelsea-vel is elbukott két elődöntőt (2007, 2005). Kétszer élte túl az elődöntőt, igaz, akkor meg is nyerte a trófeát: a Portóval 2004-ben és az Interrel 2010-ben. Az Atlético eddig egyszer jutott döntőbe a sorozatban, az 1974-es finálé meg is ismétlődhet, miután akkor a Bayern verte meg egy döntetlen után újrajátszott meccsen. Bajnokok Ligája, elődöntő, 1. mérkőzés: Atlético Madrid-Chelsea          20.45, Sport1