Milliók halhatnak éhen a szaúdi blokád miatt

Fotó: MTI/MTVA / Jahja Arhab

-

Az ENSZ havona hétmillió jemenit látna el élelemmel.


Az elmúlt évtizedek legtömegesebb éhínségéhez, milliók halálához vezethet, ha a szaúdi vezetésű koalíció továbbra is fenntartja Jemen blokádját – mondta Mark Lowcock. Az ENSZ humanitárius ügyek összehangolásáért felelős irodájának vezetője jemeni útja után tájékoztatta az ENSZ Biztonsági Tanácsát.

Lowcock szerint azonnal lehetővé kell tenni a segély- és kereskedelmi szállítmányok eljutását minden jemeni kikötőbe, és véget kell vetni annak, hogy beavatkoznak az ENSZ és partnerei tevékenységébe. Lowcock szerint Antonio Guterres ENSZ-főtitkár beszélt erről Ádel al-Dzsubeir szaúdi külügyminiszterrel.

Amennyiben nem oldják fel a blokádot, és nem teszik meg a szükséges intézkedéseket, Jemenben súlyos éhínség lesz – mondta a diplomata. "Nem olyan, amilyet Dél-Szudánban láttunk az év elején, és amely tízezreket érintett, és nem is olyan éhínség lesz, mint Szomáliában 2011-ben, amikor 250 ezer ember halt meg. Ez az elmúlt évtizedek a legtömegesebb éhínsége lesz, több millió áldozattal" – mondta Lowcock. A blokád előtt az ENSZ világélelmezési programja révén havonta hétmillió jemenit láttak el élelemmel.

Az ádeni kikötő vezetője, Mohamed Amzerba szerint a szaúdi katonai szövetség feloldotta Áden blokádját, de Lowcock ezt nem tudja megerősíteni, amint azt sem, hogy a humanitárius műveletek elvégzéséhez szükséges többi kikötő zárlata is véget ért volna.

A blokád előzménye az volt, hogy az Irán által támogatott jemeni lázadók ballisztikus rakétát lőttek ki a rijádi repülőtérre. A húszik a rakétacsapást válasznak szánták a Szaúd-Arábia által vezetett nemzetközi koalíció bombázásaira és blokádjára. A koalíció válaszul több légicsapást mért a húszik kezén lévő fővárosra, Szanaára, és megszigorította a jemeni repülőterek és kikötők blokádját.

Az ENSZ szerint Jemenben csaknem hétmillió embert fenyeget éhínség, a kolerával fertőzöttek száma pedig meghaladja a 900 ezret.