Milliárdos adócsalást lepleztek le a tejbizniszben

Fotó: Europress/AFP/Steffi Loos / Europress/AFP/Steffi Loos

Egymilliárd forintot meghaladó áfahiányt halmozott fel egy tejjel üzletelő bűnszervezet, amelynek négy tagját decemberben elfogták a NAV pénzügyi nyomozói.


Az esetre egy szolnoki székhelyű kft. adóvizsgálata során derült fény. Az importáló cég a termékeket áfatartalommal növelt áron adta el a láncolat következő tagjának, az értékesítésből származó bevétel után azonban nem vallott be és nem is fizetett adót. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei adóigazgatóság jelzése alapján indult nyomozás során 13 helyszínen tartottak házkutatást. Könyvelési iratokat foglaltak le, és a gazdasági kapcsolatokat feltáró levelezéseket, adatokat gyűjtöttek be. Az eddigi információk szerint a bűnszervezetet egy budaörsi férfi vezette. Az ő irányítása alatt az elkövetők tejet vásároltak az Európai Unió tagállamaiból, majd több magyarországi székhelyű gazdasági társaságon keresztül hipermarketeknek értékesítették. Kevesebb mint egy év alatt egymilliárd forintosnál nagyobb áfahiányt halmozott fel a bűnszervezet, amelynek négy tagját decemberben fogták el a NAV pénzügyi nyomozói, akik mintegy 280 millió forint értékben zároltak magyar és szlovák bankszámlákat, készpénzt, ingatlanokat és gépjárműveket. A bűncselekmény-sorozat eddig azonosított és elfogott szereplőit különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalással gyanúsítják. A Szolnoki Járásbíróság az ügyben három férfi előzetes letartóztatását és egy nő házi őrizetét rendelte el. Az észak-alföldi régióban 2011 óta ez a huszonegyedik olyan, körbeszámlázásos technikával dolgozó bűnszervezet, amelyet leleplezett a NAV.