Miért vált Julian Assange ellenszenvessé – könyvkritika

Fotó: Surian Soosay (CC-BY 2.0) / Surian Soosay (CC-BY 2.0)

-

HÁTTÉR

Milyen ember az, aki előbb tollba mond egy életrajzot, majd amikor elolvassa megijed tőle? A sztori nem egy celebbel esett meg, hanem Julian Assange-zsal, a Wikileaks ikonikus vezérével. Az életrajzot végül mégis kiadták, nem jó, de megfosztja varázsától az életét Ecuador londoni követségén tengető szabadságharcost.


2013 év végén jelent meg magyar fordításban Julian Assange: A letiltott önéletrajz – A WikiLeaks-alapító története című kötet, amely a 2011-es Assange-önéletrajz alapján készült. A cím alapján első blikkre azt gondolná az ember, hogy valamelyik nagyhatalom tiltotta le a könyvet – elvégre Assange és szervezete elég sokaknak tört borsot az orra alá. Ehelyett némiképp meglepő módon az eredeti, angol kötet kiadására maga Assange mondott vétót. Miután 2011 márciusának végén elolvasta az  általa választott írónak tollba mondott első változatot, kijelentette:

„Minden emlékirat prostitúció.”
Ezért aztán Assange azt akarta, hogy ne adják ki a könyvet, felbontotta a szerződést, ám mivel korábban a kiadói előlegből fizette ügyvédjeit, a Canongate Books úgy értelmezte, hogy a szerződés érvényben maradt.


- -

Az egykori hacker gyermekkortól indító önéletrajza így az emberek kezébe kerülhetett végül. Assange-nak nem volt egyszerű kisgyerekként, mivel családja folytonosan költözött, örökös gyökértelenséggel küszködött, majd a számítógépek világában találta meg azt, ami a mindennapjaiból hiányzott: a kihívást és a közösséget. Idővel Ausztrália egyik legjobb hackerévé nőtte ki magát. Assange a könyvben azt is elmeséli, hogy miként jutott el odáig, hogy néhány ismerősével megalapította a WikiLeakset, amely vitathatatlanul hozzájárult napjaink átláthatóságához. A WikiLeaks volt ugyanis az egyik első, komolyabban szervezett alakulat, amely képes volt úgy kiszivárogtatni fontos, nyilvánosság számára is érdekes, ellenben titkos dokumentumokat, hogy azok forrását nem adta ki.

„Az igazi élet talán akkor kezdődik, mikor rájövünk, hogy a felelős pozícióban lévőknek csak hatalmuk van, igazuk nem feltétlenül.”

Más kérdés, hogy a WikiLeaks kiszivárogtatott dokumentumai nem véletlenül voltak titkosítva korábban, ezek közzétételével komoly nemzeti és nemzetközi érdekeket is megsértett a társaság. A könyvhöz tartozik egy komoly függelék is: ennek első fele a könyvben taglalt kiszivárogtatások kivonatolt dokumentumait tartalmazza. Szerintem kissé értelmetlen volt ezekre pazarolni a papírt. A könyv amolyan limonádé-önéletrajz, ezek fogyasztói pedig nem igénylik a komoly, nehezen kisilabizálható sorokat. A függelék második fele – amely már a magyar kiadó érdeme – már annál érdekesebb: egy kronológia, amely bemutatja, hogy az egyébként lezáratlannak tetsző önéletrajz befejezését követően mi minden történt még Assange-zsal és a WikiLeaksszel – ez jó húzás volt. De most nem a WikiLeaks a témánk, így most nem fogunk igazságot tenni a nyilvánosság és a nemzeti érdek között.


Tény, hogy az ausztrál exhackert az elmúlt években sokan megtámadták azok közül, akik szerint különböző nemzetek érdekeivel ellentétes volt, hogy különböző dokumentumokat a nyilvánosság elé tárt. A kanadai Jeff Kuhner, a Washington Times újságírója például ezt írta róla: „Assange ugyanazt érdemli, mint az összes többi terrorista – halálbüntetést”. Sokan eléggé bepöccentek rá, nem csoda, hogy ma nem hagyhatja el Ecuador londoni nagykövetségét. Ráadásul Assange ennek a számlájára írja azt, hogy Svédországban szexuális zaklatással vádolták meg.

„Megvetem azokat, akik szerint »ami nem igazán szabad, az tilos.« Az ilyen emberek mit gondolnak magukról? És főleg: mit gondolnak rólunk? Ők a biztonság fasisztái, akik saját brutális utópiájuk kiépítésére használják az utópiát.”

Assange egy helyen azt írja könyvében, hogy „panaszkodás és cinizmus” nélkül tárja elénk, hogy miként érte őt a felismerés: „Egyre jobban sajnálom azokat, akik elhiszik, jól is kijöhetnek abból, hogy a nyilvánosság előtt élik az életüket”. Nos, ez az, ami nem jött össze, könnyen lehet, hogy emiatt akart Assange végül visszavonulót fújni. Ugyanis borzasztó sokszor moralizál. Ugyanazokkal a módszerekkel él, amelyekkel a hatalmasságokat vádolja: populista módon érvel, igyekszik az információknak csupán csak az egyik oldalát bemutatni, áldozatszerepben tetszeleg.

-


Éppen ez az, ami miatt nem az igazi A letiltott önéletrajz: sokkal jobban is elsülhetett volna, ha nem egy sértett félőrült mondta volna tollba, hanem egy higgadt szabadságharcos. A könyv olvasása előtt olyan alaknak láttam Assange-ot, aki az információszabadságért, a nyilvánosságért, értünk harcolt. Előképe lehetett olyanoknak, mint Edward Snowden, Bradley Manning vagy Horváth András. Az önéletrajzából viszont igencsak ellenszenvesnek tűnik, aki többekre mélyen meg van sértődve. De hát mégiscsak ember – maga is ezzel védekezik. A letiltott önéletrajz nem igazán jó könyv, de élvezetes olvasmány, amelyből megismerhetjük az Assange-sztori másik oldalát is.

Julian Assange: A letiltott önéletrajz. 370 oldal. TranzPress, Budapest, 2013.