Miért leng a székely zászló?

Fotó: Fotó: MTI/Beliczay László / Fotó: MTI/Beliczay László

-

Közösségi érzelem és egy kis légmozgás, mondhatnánk, ha az utóbbi időben nem látnánk szélcsendben is székely lobogókat közhivatalokon, nem néztük volna a Székelyek Nagy Menetelését (vagy vettünk volna részt rajta) és ennek budapesti kistestvérét. Bántják a székelyt vagy az egységes Románia forog veszélyben? December elsején Románia az 1918-as gyulafehérvári nemzetgyűlésre emlékezik, és Erdély Románia részévé válását, illetve az egységes nemzetállam létrejöttét ünnepli.


A székely zászló gyakori szereplésének politikai okai vannak: a Romániában tömbben élő, magyar anyanyelvű, de különálló régiós identitással rendelkező székelyek fejezik így ki ellenkezésüket a román kormány közigazgatási reform-tervezete ellen. Egyúttal persze autonómia-igényüket is benyújtják. A szimbolikus politizálás azonban sokszor perverz dolog: épp azokat a dolgokat ássa alá, amelyeket szolgálni kíván. Mi is történik Romániában? Az erdélyi magyar politikai elit helyi népszavazásokat kezdeményezett a román közigazgatás megújításával kapcsolatban, ám a napokban világossá vált ennek a kezdeményezésnek a kudarca. Románia közigazgatási rendszere jelenleg negyvenegy megyére (plusz a különálló fővárosra) és ezek önkormányzataira támaszkodik. Ezek a megyék nyolc fejlesztési régióba csoportosulnak. Utóbbiak nem rendelkeznek valós jogkörökkel, szerepük csupán az Európai Uniós fejlesztési források szempontjából van. A hatékony tervezés céljából az unió megköveteli, hogy minden tagország viszonylag hasonló népességgel rendelkező fejlesztési régiókat hozzon létre: ezek a standardizált egységek az ún. NUTS 2-es régiók (Magyarországnak hét van belőle). Ezen minimális követelményen túl a régiók megrajzolása és hatáskörökkel való felruházása már a tagállamokon múlik, ki-ki a maga stratégiai céljainak megfelelően építi fel ezt a szerkezetet. A másfél éve kormányzó, szűk egy éve kétharmados többséggel rendelkező Szociálliberális Szövetség (USL), a román szociáldemokrata és nemzeti liberális pártok egyre döcögősebb koalíciója még a tavalyi választási kampányban döntött arról, átszerveznék az ország közigazgatását. A tervek szerint a jelenlegi megyei és országos igazgatási szint közé egy komoly hatáskörökkel rendelkező régiós szintet hoztak volna létre. Magyarán, a jelenleg pusztán statisztikai funkciókat ellátó fejlesztési régiókat látták volna el igazgatási feladatokkal. Azért a feltételes múlt idő, mert egy alkotmánybírósági döntés jó időre jegelte a kérdést: a régiósítás alkotmánymódosítást követelt, az érvényes módosításhoz pedig Romániában népszavazás is szükségeltetik. Az ilyen referendumok általában nem mozgatnak meg nagy polgári érdeklődést, a kormány ezért ötvenről harminc százalékra csökkentette az érvényes népszavazáshoz szükséges minimális részvételi arányt. A taláros testület azonban kimondta: ez majd csak egy év múlva léphet életbe, addig a régi szabályt kell alkalmazni. És ki tudja, mi lesz egy év múlva a román politikában? Egy éves vergődés után a Victor Ponta vezette kabinet elismerte, hogy ejtenie kell a projektet, de hogy mégis csináljon valamit, széleskörű decentralizációba fogott. Egy kerek esztendőn keresztül államtitkárok és miniszterek szajkózták, hogy a jelenlegi közigazgatási egységek, vagyis a megyék túl kicsik a hatékony fejlesztés és kormányzás szempontjából, ezért kell létrehozni a nagyobb régiókat. November elején a kormány megfordult a tengelye körül, és jelentős mennyiségű igazgatási és ellenőrzési hatáskört ruházott át az állítólag nem hatékony megyékre. Ezentúl a megyei önkormányzatok látnak el olyan feladatokat a mezőgazdaság, környezetvédelem, turizmus, örökségvédelem, egészségügy és szociális szolgáltatások terén, amelyeket eddig a központ végzett. Állnak a vártán Ami mindebből a magyar sajtóba is átjutott, az a romániai magyar kisebbség képviselőinek tiltakozása. Ők azt kifogásolják, hogy a létrehozni szándékozott közigazgatási egységekben csökkenne a tömbben élő magyarság részaránya, és ebből kifolyólag döntéshozási súlya is. A kisebbségi politikai szervezetek alternatív javaslata szerint kisebb régiókat kellene felállítani, és így a Székelyföldön (Hargita, Kovászna és Maros megyékben), illetve a román-magyar határ mentén fekvő Partiumban (Bihar, Szatmár és Szilágy megyékben) tömbben lakó magyarok jelenlegi súlya megmaradna. A kérdés kétségtelenül a Székelyföldön, főként Hargita és Kovászna megyében a legösszetettebb: a két megyében jelenleg többségben élnek az egyébként kisebbségi magyarok, a néhány hete kivitelezett, illetve a még 2010-11-ben végrehajtott egészségügyet és oktatást érintő decentralizáció révén pedig megteremtődtek a területi autonómia kezdetleges alapjai. Mindezeket veszélybe sodorná egy nagy, nyolc megyét tartalmazó közép-romániai régióba való betagolódás. Épp ezért szervezte meg a három erdélyi magyar párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) valamint a civil Székely Nemzeti Tanács október 27-én a Székelyek Nagy Menetelését. A megmozdulás a közigazgatási átszervezés ellen lépett fel, és összekötötte ezt a területi autonómia iránti igény kifejezésével. Az RMDSZ emellett helyi népszavazások kiírását is kezdeményezte. Egy szeptember végén elkezdődött aláírásgyűjtés során közel százhetvenezer szignó gyűlt össze, a Szövetség erre támaszkodva próbált meg referendumokat szervezni az imént említett hat megyében. A kezdeményezés kifulladni látszik, hiszen a hat megyéből csak kettőben sikerült azt átverni a megyei önkormányzaton, e kettő közül is az egyikben (Kovásznán) a kormány megyei képviselője, a prefektus bíróságon támadta meg a kiírást. Felmerül persze a kérdés, hogy a régiósítás elnapolása miatt nem veszítették-e értelmüket ezek a népszavazások. Az RMDSZ úgy véli, just in case alapon még nem száll ki belőle, hiszen a téma még visszaköszönhet, ha lenyugszanak a kedélyek a 2014-es elnökválasztási év után. És amíg a politikum napirenden tartja a közigazgatási átszervezést, addig a székely zászlók is lobogni fognak, hiszen az egész kérdés szorosan összefonódik az autonómiáéval.  


A résztvevők vonulnak a Hősök teréről a Dózsa György úton a budapesti román nagykövetséghez


Szabad asszociációk A közigazgatás decentralizációjának kérdése a román és magyar nemzetépítő képzeletben egyaránt, automatikusan az autonómia veszélyét/reményét idézi fel. Az asszociáció részben jogos is, hiszen a területi autonómia nem más, mint egy, a központi kormányzattól speciális hatásköröket átvevő közigazgatási egység. Magyarán az autonómia a decentralizáció legfejlettebb formája, amelyben már a parlament funkcióinak egy része is helyi szintre kerül. Ilyen körülmények között egy többségi magyar közigazgatási egység puszta létezése azt jelenti, hogy az országot minél szélesebb decentralizáció felé toló gyakorlatok az adott magyar régióban fokozatosan vezethetnek ennek a speciális státusznak a kialakulásához. Az autonómia akár jogosan ki is járhatna egy-egy nemzeti kisebbségnek, ám Romániában ez továbbra is tabunak számít. A probléma ezzel az, hogy a kisebbségekkel szembeni gyanakvás lépten-nyomon megakasztja az állam egészét átfogó demokratikus és jogállami átalakítást. A bukaresti elitek attól való félelme, hogy a magyarok valamilyen módon kihasználják demokratikus jogaikat, és „ellopják Erdélyt”, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy hatékonysági és fejlesztéspolitikai szempontból a tervezett régiósítás is átgondolatlan lett, helyette főként egy székely régió esetleges léte vagy nem léte állt a középpontban. Az erdélyi magyar döntéshozók egy része, illetve a magyar kormányzat sem sokat segít ezen a helyzeten, hiszen az egyre agresszívabb szimbolikus politizálás csak rájátszik ezekre a félelmekre, az utóbbiak pedig automatikusan visszahatnak a magyar nyilvánosság mítoszaira is, egy furcsa nacionalista gyanakvásspirált hozva létre. A probléma ezzel csak az, hogy romániai magyar szakemberek rendelkeznek olyan elképzelésekkel is, amelyek a kisebbségi érdekeken túl az egész ország gazdasági fejlődését és közigazgatási hatékonyságát is szolgálnák, ám ezek nem igen kapnak teret a zászlólengetések közepette. Sarkosan fogalmazva: Románia egészének a nyavalyái és az erdélyi magyarok problémái szétválaszthatatlanok, a kettőre egy közös megoldás szolgál, ám amíg a domináns nemzetieskedő politizálás szétválasztja azokat, addig mindkettő megoldatlan marad. Pedig egy jól átgondolt reformra mindenképp szükség lenne, ugyanis a megyék és a jelenleg is létező, pusztán az uniós források lehívásánál használt fejlesztési régiók szörnyű eredményeket produkálnak. A jelenlegi román egységek fejlesztési szempontból teljes kudarcot vallottak, hiszen az elmúlt években mind a régiók között, mind pedig azokon belül komolyan nőttek a gazdasági egyenlőtlenségek, a gazdag térségek gazdagabbak lettek, a szegények pedig még jobban leszakadtak. A régiók jelenlegi formájukban nem alkalmasak az uniós források lehívására, amelyek célja épp az egyenlőtlenségek megszüntetése. A menetelések, népszavazások és „magyar veszélyek” erdejében pedig épp ezekről a tényekről feledkezik meg mindenki.