Miért fognak nagyobb keszeget a szlovák horgászok, mint a magyarok?

Fotó: Flickr/British Library / Flickr/British Library

-

Az idei enyhe tél és korai tavasz a horgászoknak kedvez. Főleg úgy, hogy 2014-től ők az urak a vízen, hála az új halgazdálkodási törvénynek. Már csak a halaknak kellene szólni, hogy akasszák magukat a horogra, mert nélkülük nem ugyanaz az élmény.


Ismerik azt a viccet, hogy a horgászkonferencián megbilincselik a résztvevők kezét, hogy ne tudják a karfesztávolságukkal mutatni, hogy mekkora halat fogtak, és helyette az öklükkel mutogatták, hogy a kapásnak ököl méretű szeme volt? Az új jogszabálynak köszönhetően a horgászat is egy olyan bürokratikus folyamat lett, mint egy tulajdonjogi átírás az önkormányzatnál. Tehát sok minden változott, csak a horgászok „eredményzoomolása” nem. Idén már háromszor támadtam meg a hazai halállományt, de igazi kapásom még nem volt. Egy-két sügér és néhány sneciszaurusz rex (legalább akkora volt a szemük, mint egy mutáns zöldborsó) kivételével érdemleges fogást nem mondhattam a magaménak. A fogási naplóba gyakorlatilag semmit nem írhattam bele, de most már a nullát is kötelező beírni, különben büntetnek. Április közepén tettem egy újabb próbát, végtére is ilyenkor harapnak a keszegek. A legbölcsebb dunai horgász, aki amellett, hogy megtanította nekem, hogyan kell egy géb fejét foggal összeroppantani, abba is beavatott, hogy a „horgászatnál nincsen jobb apropó a vízparton sörözésre”. De biztosra lehet venni, hogy akik az ipolytölgyesi duzzasztóhoz járnak horgászni, nem csak a Borsodik miatt sátraznak az Ipoly mellett. Ott halnak kell lennie.  


-


Magyarországon a törvények értelmében tilos a vízi műtárgyak közvetlen közelében horgászni. Mivel itthon a halőrök olyanok, mintha az SS direkt a pecások vegzálására tenyésztette volna őket, ezért tulajdonképpen senki sem megy a gátak és a befolyók közelébe. Nem úgy a szlovákok az Ipoly másik partján, ők magukról a betontestekről szüretelik a halakat. A tót kollégákat szidó magyar horgászokhoz csatlakoztam. Minden egyes horgászatom előtt próbálok valami jó etetőanyag-receptet begyűjteni. A növekvő pecás gasztrokultúrában ugyanúgy terjednek a tuti tippek, ahogy a jó baszk csirke elkészítési fortélyai a háziasszonyok között. De egyik sem működik. Hiába a legspeciálisabb, legdrágább aromák, génmanipulált kukoricák, a halak számára ugyanolyan érdektelen mindegyik. Barátnőm apjával, aki most próbálja belém verni a horgászat trükkjeit, a vízbe dobott kenyeres zsák földhöz ragadt módszerét választottam. A cél az volt, hogy az idei év első értékelhető méretű keszegét fogjuk meg, így úsztattunk. Ahogy megálltunk a parton, rögtön bevéstük a fogási naplóba a víztérkódot, miután néhány perc keresgélés után ráakadtunk a keresett számra a horgászjegyen. Kikészítettünk egy külön zsákot is a szemétnek, és elkezdtük mérni a vízmélységet. Az Ipolyról a határok meghúzásakor azt állították, hogy tengerjáró hajóval is lehet rajta közlekedni. Vagy 1920 óta apadt rengeteget a folyó, vagy nagyon kicsi egy fregatt merülése, mert most 70 centinél nem mélyebb. A keszegekről sok tévhit terjed, például az, hogy szeretik a főtt búzát. Ezért döntöttem úgy, hogy csontkukaccal fogok próbálkozni, amely a leghétköznapibb csali a kenyérgalacsin után. Ez utóbbival az ember nyilván nem kínálja meg azt a halat, amely a kenyeres zsákra jött oda, mert az olyan lenne, mint kókuszdiót adni annak, akit éppen most mentettek meg egy lakatlan szigetről három év fogság után. Jó fél óra várakozás után érkezett meg az első rendes mozdítás. Néhány elóvatoskodott bevágás után megérkezett az első hal. Az úszó először csak egy picit bucskázott, majd azonnal eltűnt a felszín alatt. A gyors akasztást egy óvatos kitörés kísérte, már majdnem biztos voltam benne, hogy egy gigantikus snecivel van dolgom, de az idei év első bevallható méretű hala egy fiatal domolykó volt (nagyjából poháralátét méretűek voltak a szemei).


- Az Ipoly

A következő bedobásra szinte azonnal jött a kapás, kivárva az újabb heves támadást, a bevágásra egy újabb domolykó került a horogra. Akkora pupillákkal, hogy le se mertem fotózni, mielőtt visszaengedtem. Jobb, ha nem tudják, hogy milyen szörnyek élnek a vizeinkben, ha még szeretnének fürdeni! Míg a domolykók leuralták a pályát, addig megnéztem, hogy társam hogyan boldogul a fenékre készített etetőkosaras megoldással. Ebbe már nem kenyér került, hanem egy külön kikevert csodafegyver. Ez fonnyasztott kukoricából, külön keszegekre kifejlesztett édesített porból és egy marék csontiból állt. Tudja, mi történik, ha egy halnak külön „főz” valami eleséget? Semmi. Messzire elkerüli, és még a gilisztát sem piszkálja a horgon. Mivel mi tényleg halat akartunk fogni, nem vittünk magunkkal semmilyen sört a vízpartra. Éppen ezért csak a szomszéd fogyasztása alapján tudtuk mérni az időmúlását. Egy doboz sört meginni a horgászoknál 0,79 óra, vagyis 47,4 perc, az újonnan rendszeresített SI-mértékegységben 1 DSB (doboz sör beverése). Szóval a két domolykó után nagyjából 2 DSB-vel, éppen a remény feladásakor az úszó felfeküdt a vízre óvatos, alulról érkező piszkálások közepette. Amatőröknek jelezném, ez jelenti a keszeget, amely a tévhitekkel ellentétben nem szereti a főtt búzát, és nem agresszívan támad. Két-három pöccintés után az úszó lebukott, a második merülésnél jött a bevágás, és a hal kitört.


Az első keszegek


Egy erős példány volt, azonnal megpróbált a bozót felé úszni, de azért mégis egy keszegről beszélünk. Gyakorlatilag esélye sem volt ellenem, a teremtés koronája ellen, noha akkorák voltak a szemei, mint egy érett alma. A partra vontatva kiderült, hogy egy gyönyörű dévérhez van szerencsénk. Miközben néhány DSB észrevétlenül eltelt, és a nap is lemenőben volt már, egyetlen mozdítás sem volt a csalin. Ezért úgy döntöttem, hogy kipróbálom a trágyagilisztát, hátha a válogatós keszegféléknek derogál a csontkukac. Azonban pár géb kapását nem számítva nemes hal már nem akadt horogra. Viszont a gébeket most már nem kell visszadobni. A halgazdálkodási törvény legérzékenyebb része, hogy ezt a betelepült és káros halfajt már végre nem védi semmi attól, hogy tovább szoríthassa ki az őshonos fajokat. A jogszabály végre arra is utalást tesz, hogy halálnak halálával büntetik, aki szemetel. Éppen ezért már tényleg érezhetően kevesebb a hulladék a vízpartokon, mint korábban volt. Ez és a gébritkítás, valamint a játék a fogási naplóval és a horgászjegyek megváltásával különösebb változást nem hoznak az egyszerű pecás életébe. Egy picit minden bonyolultabb lesz, de több hal ettől még nem kerül a szákba.