Merkel rosszabb Hitlernél – a török lapok Németországról írnak

Fotó: ANADOLU AGENCY / SONER KILINC

-

A török lapok durva csúsztatásokkal írtak Németországról. Merkel szerintük rosszabb, mint Hitler, a konzulátus megfigyeli a törököket, Erdogan bírálói pedig olyanok, mint a szellemi betegek.


"Rosszabb Hitlernél" – áll az újság címlapján. A lap Angela Merkelt horogkereszttel ábrázolta, és azt írta, hogy "Merkel Németországa az elnyomásban és gyűlöletben túltesz Hitleren".

A Yeni Akit szerint Németországban a beteg törökök nem jutnak orvosi ellátáshoz, a török munkavállalókat elbocsátják, a lakásokat pedig nem adják ki a törököknek. A lap állításait bizonyítékokkal nem támasztotta alá.

A kormányközeli Star az előzetes letartóztatásban lévő Peter Steudtner német emberi jogi aktivista ügyével foglalkozott, akit több társával együtt július 5-én állított elő a rendőrség Isztambulban egy kiberbiztonsági és adatkezelési tréningen. A lap a jogvédő ügyészségi kihallgatására hivatkozva azt írja: a német konzulátus egy számítógépes programmal végig követhette az aktivisták előadását. Az újság azt írja: "a konzulátus megfigyelt minket". A Star azzal vádolta meg az aktivistákat, hogy felkelést terveztek.

A Star "Elepant", illetve "Elephant" néven emlegeti a szóban forgó programot. A német külügyminisztérium szerint valójában az Elefand nevű listáról van szó, amelyre német állampolgárok önkéntesen bejelentkezhetnek a külképviseleteken, s így vészhelyzetekben, vagy más rendkívüli esetekben gyorsabban tudnak segítséget kérni. A tárca szerint a programnak semmi köze a megfigyeléshez.

Ibrahim Kalin, a török elnök szóvivője a kormányközeli Daily Sabahban igyekezett megnyugtatni a külföldi olvasókat. Szerinte a Törökországba látogató és ott üzletelő németek és más külföldiek nincsenek veszélyben. Kalin szerint a német sajtó megszállottan foglalkozik Recep Tayyip Erdogan török államfővel, a német kommentárokat pedig komolytalannak nevezte. A szóvivő a bírálatokat a szellemi betegek zavaros gondolataihoz hasonlította.