Merkel a stabilitásra hivatkozva üzent a szocdemeknek

Fotó: AFP / ODD ANDERSEN

-

A CDU-ban úgy számolnak, hogy januárban kezdhetnék meg a koalíciós tárgyalásokat.


Angela Merkel kormányalakításról szóló tárgyalásra hívja a szociáldemokratákat. A párt elnökségi ülése után azt mondta, hogy a CDU és a bajor CSU hajlandó "komoly, elkötelezett és tisztességes" tárgyalást kezdeni az SPD-vel. Merkel azt mondta, Németországnak stabil kormányra van szüksége. Az EU előtti kihívások megválaszolásához és a nagy nemzetközi válságok megoldásához is elengedhetetlen, hogy Németország megőrizze cselekvőképességét.

"Stabilitást kell teremtenünk, az emberek ezt várják tőlünk" – mondta a kancellár, aki szerint a CDU/CSU számára a tárgyalások alapja a pártszövetség közös választási programja.

A CDU-ban azzal számolnak, hogy januárban kezdődnek majd a hivatalos tárgyalások.

Az újabb nagykoalícióhoz vezető folyamat első állomása csütörtökön lehet, amikor Frank-Walter Steinmeier államfő együttes megbeszélést tart a három párt elnökével. A második állomás az SPD december 7-én kezdődő háromnapos kongresszusa lehet, amelyen a párt várhatóan döntést hoz a kormányzati együttműködés lehetőségeinek feltárásáról szóló úgynevezett szondázó, puhatolózó tárgyalások megkezdéséről.

Azonban Martin Schulz, az SPD vezetője szerint minden lehetőség nyitva van még, és a megbeszélések nem feltétlenül vezetnek egy újabb CDU/CSU-SPD kormány megalakításához. Szerinte számos formája lehet az együttműködésnek, és ezek közül csak egy a közös kormányzás.

Az SPD nem zárja ki a nagykoalíció folytatását, de nem is kötelezi el magát mellette, mert az ország kormányzásában sokféle modellt el lehet képzelni – mondta Schulz. A szociáldemokraták megfontoltan kívánnak előrehaladni, minden lépés után értékelik a helyzetet. Az elnökség pénteken megint ülésezik, hogy megvitassák az államfő és a pártelnökök csütörtöki találkozójának eredményeit.


Folyamatos gyengülés

A szociáldemokraták az utóbbi 12 évből nyolcat a CDU/CSU kisebbik koalíciós partnereként töltött el. A közös kormányzás választói támogatottságuk csaknem folyamatos gyengülésével járt. 2005-ben a Bundestag-választáson a szavaztok 34,2 százalékát gyűjtötték össze, az idén szeptemberben viszont 20,5 százalékos eredményt értek el. Ezért a pártban erős az ellenkezés a nagykoalíció folytatásával szemben. A szeptemberi választás után el is határozták, hogy ellenzékben töltik el a következő négy évet, majd a CDU/CSU, az FDP és a Zöldek koalíciós egyeztetésének kudarca után végül jelezték, hogy mégis hajlandóak tárgyalni a CDU/CSU-val.