Merjünk nagyot álmodni!

Martin Bukovics

Németországban élő újságíró, a Mandiner borrovatának vezetője

Merjünk nagyot álmodni!


Magyar bor, mindenkor! Huszonöt éve tart a rendszerváltás, és még mindig sehol nem tart a magyar bor világhíre. Ez nem is biztos, hogy baj: legalább van ideje a szakmának összeszednie magát. Ez így elsőre nem hangzik túl biztatóan, de nem is kell annak lennie. (Igen, a magyar borkultúra egyértelműen fejlődött, de ez egyben globális trend is, nézzük csak meg Kínát, ahol sorra épülnek francia mintára a chateau-k. Ma akár Budapesten, akár vidéki nagyvárosokban számos helyet találni, ahol rendes borlap van, rendes bort adnak, ráadásul többnyire magyart, rendes pohárba töltik, talán még mesélni is tudnak róla, ha valakinek erre van szüksége. Fejlődni persze lehet még tovább, van is hová, mindig van, de hogy ne történt volna semmi, még az sem állíthatja, aki huszonöt éve magára zárta a pinceajtót, és azóta sem tud onnan feljönni.) Egyértelműen Tokaj-Hegyalja ment a legnagyobbat. Huszonöt év alatt a KGST-piacot töménytelen mennyiségű édes-édesített borral kiszolgáló borvidékből egy forrongó, változó, saját arcát kereső borvidék lett, ami a világ számára is egyre érdekesebb kezd lenni. A sikerhez azért kellett pár dolog. Az egyik az aszú, ez nem kérdés: a tokaji édesek vitathatatlanul a világ legjobbjai között vannak. A másik a borvidéken megjelenő külföldi szakmai befektetők, akik pénzt és olyan tudást hoztak magukkal, ami addig nemigen volt jelen a borvidéken – és némi külföldi piacot is boraiknak, így közvetve a tokaji brandnek is. A harmadik pedig az innovatív tokaji borászok, akik először megkérdőjelezhetetlen minőségű aszúkkal tették le névjegyüket, majd alig tizenöt éve rájöttek, hogy Tokaj akár a száraz borokról is szólhat – a felismerést a permanens szőlészeti-borászati kísérletezésnek és kitartó márkaépítésnek köszönhetően évjáratról évjáratra pazar borok követték, melyeknek köszönhetően mára Berecz Stéphanie-t vagy Demeter Zoltánt nemcsak itthon, de világszerte ünnepelik boros körökben, a legalább olyan profi marketingszakember, mint borász Szepsy István hírneve pedig a legmenőbb hollywoodi sztárokhoz hasonlítható csak. Ez tök jó. Én most Wiesbadenben élek, tegyük fel, hogy magyar bort szeretnék venni, mert olvastam, hogy világhírű a tokaji. Bemegyek a szupermarketbe, ott nincs magyar bor. Bemegyek a borboltba, ott sincs magyar bor. Bemegyek a Karstadt gourmetosztályára, ott van három palack. Rákeresek az interneten, ott van magyar bor, de olyan áron, hogy abból inkább moseli rizlingeket kóstolgatok. A teendő tehát igencsak egyszerű: a sokak által megénekelt minőségből sokat kell készíteni. Van egy jó hírem: erre más is rájött már rajtam kívül. Magyarország borai és Tokaj azért is közelebb kellene, hogy álljon a magyar emberek szívéhez, mert a magyar államnak van egy borászata Hegyalján, a Tokaj Kereskedőház. Ez a cég, amelynek aszújáról Uj Péter megírta, hogy szar – és amely pont ezen aszúkat zárolta nemrég egy belső vizsgálat során. Ez így nem hangzik túl szívderítően, viszont ismét van egy jó hírem: egy ideje azon dolgoznak Tolcsván, hogy a tokaji nagy minőség mellé tényleg ott legyen az a bizonyos mennyiség. Vettek hozzá új tartályokat is, ami azt jelenti, hogy stabilan jó minőséget elő tudnak állítani nagy mennyiségben. Az állam komolyan gondolja tulajdonosi szerepét: rengeteg pénzt beletolt a cégbe, és a szabályozást is olyan irányba viszi, hogy a minőségi termelők szava és szándéka jobban érvényesülni tudjon. Igazából semmi új nincs ebben, a világon mindenhol így néz ki egy professzionális borászat, csak Magyarország borászati húzónevei egy-két nagyobb pincészetet leszámítva (Törley, Varga) inkább abból akarnak erényt faragni, hogy elutasítják a modern borászati technológiát, és kis mennyiségű tételeket adnak el drágán, hátha mind a négyszázhúsz kézműves kis pince megél ebből. Lelkük rajta. Én azt mondom, merjünk nagyot álmodni. Hogy a Tokaj Kereskedőháznak a siker összejöjjön, ahhoz azért szükség van pár dologra. Fontos leszögezni: most pár átmeneti év következik. A sikert nem a 2014-es szüret hozza meg. Az alapfeltétel nyilván a jó bor: neki is álltak felmérni a hegyaljai szőlőterületeket, milyen parcellák jöhetnek számításba, száraz vagy édes bornak való-e inkább az adott terület, mit lehet tudni az adott termőhely karakteréről, és eleve, hogyan volt eddig művelve a szőlő – ez az alapozás, amiből nemcsak a cég, de az egész borvidék profitál. Erre egy okosan kitalált termékpalettának kell épülnie, alul egy olcsó száraz és édes borral (hiszen Tokaj a világ szemében édesbort jelent), jó névvel, szép címkékkel, az új tokaji szárazboros palackkal, csavarzárral, külföldi sales-támogatással, közösségi marketinggel, ami a csövön kifér. Hogy van rendelkezésre álló alapanyag-mennyiség, az nem kérdés: így is több, mint 1000 hektár termését integrálja a cég. Mindezt eladni – az az igazi művészet! Hogy ez sikerülhet, arra három nagyon biztató jelet látok. 1. Van sztori. Alkonyi Lászlónak köszönhetően nyilvános és hozzáférhető a világ legrégebbi dűlőbesorolási rendszere: a tokaji. Már az 1700-as évek elején osztályokba sorolták borminőség alapján a hegyaljai termőhelyeket – a ma emberének feladata törvényben rögzíteni ezt, a tokaji száraz bor-forradalom alapjává tenni a rendszert, és időközönként a rendelkezésre álló borok segítségével felfrissíteni, toldozgatni-foltozgatni ezt a hatalmas tudásbázist. Talán mondanom sem kell, mennyivel izgalmasabbá teheti egy élő klasszifikációs rendszer Hegyalját. A teendő: elrángatni néha Alkonyit kedvenc tállyai szőlőtőkéi mellől egy jó hétvégi klasszifikálásra. 2. Kicsiben már működik. A mennyiség-minőség árukapcsolást külföldi piacra itthon a mádi Szent Tamás Pincészet fejlesztette tökélyre: Mád elnevezésű, szigorú feltételek mellett termesztett, vásárolt szőlőből készített borukból 2013-ban már 100 ezer palack készült – a jelenlegi feldolgozóban ennek sokszorosa elfér, a tervük pedig az évenkénti duplázás. Találtak egy jó szlogent: Mad about Tokaj. A bor tényleg jó – és érleléssel csak fejlődik! –, 7-8 eurós árával pedig belesimul a jobb nyugati borvidékek alapborainak árszegmensébe. A teendő: legalább ilyen jó bort készíteni, legalább ilyen jó brandet találni, legalább ilyen jól eladni. 3. Nagyban méginkább működik. A világ legjobb szövetkezete Ausztriában található: a Domäne Wachau, amely az ország egyik legkisebb, de legizgalmasabb borvidékén működik. Hárommillió palack bor készül 420 hektár szőlő terméséből. Modern borászati technológia, állandó kísérletezgetés, biztos szakmai vezetés (Master of Wine birtokigazgató és Geisenheimben végzett borász? világverő kombó!), magabiztos borok, okosan, burgundi alapokra, helyi jellegzetességekkel felépített termékpaletta, stabil osztrák és 50%-ban külföldi piacok – erős állami marketingtámogatással a külpiacokon. A teendő: ellesni tőlük mindent – egy olyan nagypincészet, ahol 6 euró a legolcsóbb bor, nem tévedhet. Ha a leendő Domäne Tokaj itt tart tíz éven belül, már megérte a fideszes kétharmad. De ha Tokajnak ezzel a hatalmas állami hátszéllel sem sikerül, megiszom a zárolt kertházas aszúkat.

Milyen is az a világhírű magyar bor?


Ismeretlen, követhetetlen, rossz.
Nagy lehetőség.

SZAVAZAT UTÁN