Mennyiségi és minőségi összevisszaság

Techet Péter

VITAINDÍTÓ


Karl Farkas bécsi humorista mondta állítólag önmagáról, hogy “világhírű vagyok, legalábbis Bécsben”. Valahogy ezt lehetne mondani a magyar borokról is. A magyar borokat ugyanis nem csak kedvelik a magyarok – és ez amúgy a magyar élelmiszeripar szétprivatizációja, leépítése után nem is kis siker –, de meg is vannak győzödve arról, hogy ahogy az egész világ szerint szépek a magyar lányok (legalábbis a magyar lányok szerint), nagyszerű a történelmünk (legalábbis a magyar történészek szerint), úgy boraink is világhíresek. Elég azonban bármely nyugat-, kelet-, észak- vagy dél-európai borszaküzletbe, szupermarketbe, benzinkútba, drága vagy olcsó étterembe bemenni, hogy cáfolhassuk e tézist. A magyar borok lehetnek jók, de egészen biztosan nem világhírűek. Először is van egy mennyiségi verseny a világpiacon, ott pedig az olasz vagy spanyol dömpinggel szemben semmi esélye a magyar bornak. Azonban a minőségi versenyben is alulmarad, mert a külföldi fogyasztó egyenletlen, összekeverhető, bizonytalan minőséget tapasztal, ha valamilyen úton-módon mégis magyar borhoz jut. Ausztria helyzete sem volt sokkal egyszerűbb, ott ráadásul olyan húsz évvel ezelőtt egy borpancsolási botrány is súlyosbította a helyzetet. Ma azonban az osztrák bor hírneve ugyanúgy az “Ausztria márka” része, mint Mozart zenéje (vagy csokigolyója), Bécs operája, az Alpok turizmusa, stb. Majd húszéves, kormányzatilag erősen segített összehangolt munkával sikerült az osztrák borokat elismertté, ismertté, beazonosíthatóvá, egyértelművé tenni. Az osztrák borkínálatot nem az a mennyiségi és minőségi összevisszaság jellemzi, mint a magyart. Lehet-e tehát még világhíres a magyar bor? Vitánkban erre keresik a választ külföldi és magyar szakemberek.

Milyen is az a világhírű magyar bor?


Ismeretlen, követhetetlen, rossz.
Nagy lehetőség.

SZAVAZAT UTÁN