Megvizsgálják Gyurcsányék esküokmányát

Fotó: VS.hu/Hirling Bálint

-

A DK-sok a parlamentben tiltakozásul kiegészítették a képviselői eskü szövegét, ezért szorulhatnak. Viszont úgy tűnik, ha a kötelező részt elmondták, ahhoz bármennyi kiegészítést fűztek is, azzal nem sértettek törvényt.


Miután felmerült, hogy a Demokratikus Koalícióhoz tartozó négy képviselő nem a törvényben előírt módon írta alá az esküt, az országgyűlés igazságügyi bizottsága megvizsgálja a kérdést.

Rubovszky György KDNP-s bizottsági elnök arról beszélt, azt nem lehet ellenőrizni, hogy a törvényes esküszöveget mondták-e, azt tudják megnézni, toldozgatták-foltozgatták-e az esküokmányt, vagy kicseréltek-e azon szavakat.

A bizottság ezért a következő ülésén megnézné a dokumentumokat.

Egy jobbikos politikus azt is szerette volna, ha kiderítik, az eskü szövegét mondták-e a DK-sok. Ezt végül elvetették, mert Rubovszky szerint így mind a 199 képviselő esküjét meg kellene nézni, és

azé is érvénytelen lenne, aki levegővétel miatt kihagyott egy szót.

Gyurcsány Ferenc DK elnök 2011-ben nem akart esküt tenni az új Alaptörvényre. Akkor még nem kellett, most volt az első alkalom. A DK-sok hosszas mérlegelés után úgy döntöttek, elmondják az esküt, de kiegészítik pár mondattal. Így az eskütétel után állva maradtak, a kiegészítést pedig írásban hozzátűzték az esküokmányhoz, mintegy mellékletként.

Megkerestük Rubovszky Györgyöt, hogy mi lehet a vizsgálat következménye. Azt mondta, ha a hivatalos esküszöveg és az aláírás között nincs semmi,

„tőle bármennyi mellékletet lehet csatolni”

a dokumentumhoz, az a saját véleménye szerint érvényes. Tehát következménye sem lesz a renitenskedésnek.

A VS-nek korábban egy alkotmányjogász azt mondta, eskü nélkül is megtarthatják a mandátumukat a képviselők, számos jogosítványuk megmarad, viszont nem szavazhatnak.