Megvan a férfi vízilabda-válogatott új szövetségi kapitánya

-

Märcz Tamás lesz január 1-jétől Benedek Tibor helyett a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.


A BVSC 42 éves vezetőedzőjére kétkörös szavazás után esett a választás a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) csütörtöki elnökségi ülésén, ezt követően Kemény Dénes elnök felkérte a posztra, amelyet az MVLSZ közleménye szerint örömmel elvállalt.


Az eddigi kapitány, Benedek Tibor december 31-i távozásával megüresedő posztra 13-an – Cseh Sándor, Dabrowski Norbert, Fodor Rajmund, Gyöngyösi András, Teodoro Hadziteodoru, Lukács Dénes, Märcz Tamás, Igor Milanovics, Szécsi Zoltán, Tóth Gyula, Vad Lajos, Vidumanszky László, Vincze Balázs – nyújtották be pályázatukat.

Az elnökségi ülésen a tagok – a lánycsapattal az új-zélandi junior-világbajnokságon tartózkodó Faragó Tamás, továbbá Beck György kivételével – meghallgatták Kemény Dénes beszámolóját, értekeztek, majd kétkörös titkos szavazással határoztak.

„Nagyszerű pályázatok születtek, nem volt könnyű dönteni. A szavazás után telefonon értesítettem Märcz Tamást, hogy rá esett a választásunk, egyben hivatalosan felkértem a férfiválogatott szövetségi kapitányának. Sikeresen meg kell állapodjunk a szerződés feltételeiben, és akkor 2017. január 1-jétől ő látja el a feladatot” – mondta Kemény Dénes. Märcz Tamás játékosként 2000-ben Sydney-ben olimpiai bajnoki címet nyert, kétszeres Európa-bajnok, valamint világbajnoki ezüstérmes. Emellett négyszeres magyar és kétszeres olasz bajnok, pályafutása jelentős részét olasz élkluboknál töltötte.

Kettős – magyar és olasz – állampolgár, nem sokkal a londoni olimpia előtt még az olasz válogatott centere volt. Játékos-pályafutását követően 2014-től a kapitányváltásig Merész András másodedzőjeként dolgozott a női válogatott mellett.