Megtartja közgyűlését a Mazsihisz

Fotó: VS.hu/Balkányi László / VS.hu/Balkányi László

Pedig értesüléseink szerint pénteken több résztvevő is kérvényezte, hogy halasszák el egy héttel a Mazsihisz közgyűlését. Szerintük nem lehet felelősen dönteni az emlékév bojkottjáról Orbán Viktor jövő hétre ígért válaszai előtt.


A vasárnapra tervezett közgyűlésnek az emlékév kilátásba helyezett bojkottjáról kell döntenie, de a Zsidó Közösségi Kerekasztal csütörtöki tárgyalásait követően úgy néz ki: a küldöttek nem lesznek minden információ birtokában. Nem fogják például tudni, remélhetik-e a Szabadság téri emlékmű tervének lefújását, hiszen a szoborról Orbán Viktor miniszterelnök csak a jövő héten mondja ki a végső szót. Éppen ezért több résztvevő jelezte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Országos Szövetsége (Mazsihisz) vezetésének, hogy szeretné, ha egy héttel elhalasztanák a közgyűlést – értesült a VS.hu. A halasztásra viszont végül nem kerül sor. A zsidó közösség a csütörtöki megbeszélésen vitatta meg a holokauszt-emlékévvel kapcsolatos kifogásait Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárral. A kerekasztal mellett az emlékműről nem sok szó esett, az egyik résztvevőtől a VS.hu megtudta, amikor felvetődött a téma, Lázár János azt kérte, erről hadd ne kelljen beszélnie. A Mazsihisz elnöke, Heisler András a megbeszélést összefoglalva azt MTI-nek azt mondta, nem kaptak választ a kérdéseikre. A Mazsihisz másik követeléséről, hogy vonják be a Sorsok Háza emlékhely és oktatási központ kialakításába, Lázár azt mondta: a kormány nem akar a zsidó közösség ellenében emlékhelyet létrehozni, ha velük nem megy, a projektnek nincs értelme. A VS.hu a Sorsok Háza ügyéről még megtudta: a Mazsihisz azt az ajánlatot kapta, hogy delegálhat öt szakértőt, aki részt vehet a projekt tartalmi részének kialakításában. Heisler András, a Mazsihisz elnöke az MTI-nek erről nem beszélt, de a Sorsok Házával kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy „pillanatnyilag nem látnak semmiféle együttműködési készséget a Sorsok Háza projektvezetője (Schmidt Mária, aki a Terror Háza igazgatója is – a szerk.) részéről.” A Mazsihisz harmadik követeléséről, hogy váltsák le a Veritas Történetkutató Intézet éléről Szakály Sándor történészt, aki az 1941-es kamenyec-podolszkiji deportálást idegenrendészeti eljárásnak nevezte (később ezért bocsánatot kért, de véleményét fenntartotta), Lázár János a megbeszélés után annyit mondott, hogy fontos feltárni a történelmi eseményeket. A VS.hu értesülése szerint a kerekasztalnál elhangzott, hogy létrejöhet egy történészekből álló bizottság, amely például megvizsgálná, mondhatta-e Szakály történészként azt, amit mondott. Ebbe a testületbe – úgy tudni – olyan szakemberek is bekerülhetnek, akik Szakály értelmezését elfogadhatatlannak tartották. Az államtitkár tájékoztatóján közölte, minden elhangzott felvetésről tájékoztatni fogja a miniszterelnököt, aki, mint Lázár János fogalmazott: „minden magyar honfitársunknak és zsidó polgártársunknak” válaszolni fog.