Megtalálták a tengerbe zuhant Tu–154-es roncsait

Fotó: MTI/EPA / Jevgenyij Reutov

-

Néhány halottat is partra szállítottak az orosz védelmi minisztérium 92 fővel a fedélzetén balesetet szenvedett gépéről.


A felszállás után két perccel vasárnap reggel eltűnt a radarképernyőről az orosz védelmi minisztérium Szocsiból a szíriai Latakiába tartó Tu–154 típusú repülőgépe, fedélzetén 84 utassal és 8 fős legénységgel.

A gép a Fekete-tengerbe zuhant, a roncsokat a szocsi partoktól másfél kilométerre találták meg. A szerencsétlenség térségében vasárnap délig nem találtak túlélőket, hét holttestet emeltek ki - közölte a védelmi minisztérium.

A gépen a védelmi tárca által közzétett utaslista szerint katonák, a hadsereg Alekszandrov együttesének 64 tagja, közöttük Valerij Halilov, az együttes vezetője, Anton Gubankov, a védelmi tárca kulturális főosztályának vezetője, kilenc újságíró - a Pervij Kanal, az NTV és a Zvezda televízió munkatársai -, a Doktor Liza néven ismert Jelizaveta Glinka, a Fair Help (Méltányos Segítség) nemzetközi segélyszervezet munkatársa, valamint 8 fős legénység utazott. Az Oroszországban is nagy tiszteletnek örvendő civil szervezet vezetője egy, a latakiai egyetemi kórháznak szánt gyógyszerszállítmányt kísért Szíriába.

A szerencsétlenség színhelyén tartózkodik a Fekete-tengeri flotta hat hajója, négy helikopter, egy repülőgép és több pilóta nélküli repülőgép is részt vesz a kutatásban.


Partra szállították a megtalált roncsokat


Teljességgel kizárható, hogy terrorcselekmény okozta volna a gép tragédiáját - mondta vasárnap Viktor Ozerov, a szövetségi tanács (az orosz parlament felsőháza) elnöke a RIA-Novosztyi hírügynökségnek. Ozerov szerint a szerencsétlenséget műszaki hiba vagy a legénység hibája okozhatta, de szerinte nem lehetett terrorcselekmény, mert a gépet a hadsereg üzemeltette.

A szövetségi tanács védelmi és biztonsági bizottságának első alelnöke, Franc Klincevics szerint a szocsi katasztrófa nem áll kapcsolatban az orosz haderők szíriai hadműveletével, amelyek a korábbi rend szerint folytatják katonai feladataik teljesítését. A szenátor szerint száz százalékban nem lehet garantálni a repülők biztonságát.


Az Orosz Hadsereg Alekszandrov Akadémiai Ének- és Táncegyüttesét még a szovjet időkben alapította Alekszandr Vasziljevics Alekszandrov (1883-1946) vezérőrnagy, a moszkvai Csajkovszkij konzervatórium tanára, a Szovjetunió népművésze, zeneszerző. Alekszandrov 18 éven át vezette az együttest. 2016 májusa óta Valerij Halilov altábornagy állt az együttes élén.


A Tu–154 típusú, három hajtóműves gépet 1983-ban helyezték forgalomba és utoljára 2014 decemberében esett át a tervezett nagyjavításon. A gépet Roman Volkov, első osztályú tapasztalt pilóta vezette, aki eddig több mint háromezer órát repült - közölte az orosz védelmi minisztérium. A Tu–154-es modellt a hatvanas években tervezték, és több mint ezret építettek belőle. Kizárólag orosz légitársaságok használták. A gépek többségét az elmúlt években lecserélték, de a hadsereg és egyes kormányhivatalok továbbra is használják.

Szintén Tu–154 típusú volt az a lengyel kormánygép, amely 2010 áprilisában Lech Kachynski elnökkel és 95 másik emberrel lezuhant a nyugat-oroszországi Szmolenszkben.

A szerencsétlenség ügyében az orosz Nyomozati Bizottság folytat vizsgálatot a légi közlekedés biztonságának veszélyeztetése címén, és eljárást indított a katonai főügyészség is.

Vlagyimir Putyin orosz elnök utasította Dmitrij Medvegyev kormányfőt, hogy hozzanak létre kormánybizottságot a szerencsétlenség körülményeinek feltárására - közölte a Kreml sajtószolgálata. Az államfő mély részvétéről biztosította a tragédiában elhunytak hozzátartozóinak.


Szmolenszkben is Tu–154-es zuhant le


Joszip Kobzont, az orosz parlament alsóháza kulturális bizottságának első alelnökét sokkolta a Tu-154 katasztrófája. Az énekes maga is többször fellépett az Alekszandrov együttessel. Őszintén sajnálom a történteket, számomra ez sokkoló hír volt. Ez nagy tragédia a kultúrára, a hadsereg együttesének közönségére nézve – mondta Joszip Kobzon a TASZSZ-nak. Elmondta, hogy elvileg ő is a gépen utazott volna. Valerij Halilov kérte erre, de orvosi beutalója volt, nem tudott velük tartani, és különben is járt már Halilovval Szíriában - mondta.

Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája imát mondott a szerencsétlenségben elhunytak emlékére, és részvétét fejezte ki a hozzátartóknak Vjacseszlav Vologyin, az állami duma elnöke is.


Szocsiba szállították a megtalált maradványokat


Áder János köztársasági elnök táviratban fejezte ki részvétét Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a vasárnap lezuhant orosz repülőgép tragédiája miatt. A táviratban Áder János azt írta: mély megrendüléssel értesült arról, hogy Szocsi közelében több mint 90 emberrel lezuhant az orosz haderő szállító repülőgépe, fedélzetén a méltán világhírű Alekszandrov együttes tagjaival. Engedje meg, hogy a magyar nép és a magam nevében ezúton fejezzem ki őszinte részvétünket az áldozatok hozzátartozóinak - fogalmazott az államfő.

Részvétét fejezte ki Oroszországnak Nurszultan Nazarbajev kazah elnök, a spanyol és a török külügyminisztérium, Maria Olson, az Egyesült Államok moszkvai nagykövete, valamint a szakadár Abházia elnöke, Raul Hadzsimba is.